A Kosztolányi Dezső téri Kornél kávézó és galéria kínálatában kávé és chai tea, mentes és vegán sütik, kekszek, sőt hamarosan lesznek sós harapnivalók, akár krémleves is kerülhet az étlapra. A gasztronómiai kínálat mellett azonban az irodalom és a képzőművészet bőséges választéka is várja az ide benézőket, legyenek akár óvodások, fiatalok vagy idősek.
„A törzsvendégeink fogalmazták meg, hogy ez az a hely, ahová szívesen eljön velük a nagyi is” – tudtuk meg Vágó Marianna Rita bölcsész-gyógypedagógustól, aki olyan helyet álmodott meg, ahol a kávézás örömei mellett kézműves meglepetések, eredeti képek, limitált nyomatok, printek, képeslapok, optikai játékok és bábok tárháza is elérhető.
„Itt a Kosztolányi Dezső téren, a költő Esti Kornéljáról elnevezett galéria kávézó, a Kornél szeretne egy kreatív, játékos közösségi tér lenni, ahol időt lehet tölteni, és jól érezhetjük magunkat. Ahol lehet egy kicsit lelassulni, nemcsak nézni, hanem látni is” – mondta Marianna. A Kornél háziasszonya kifejtette, az a vágyuk, hogy amíg a hozzájuk betérőnek elkészül a kávéja, addig tudjon egy kicsit körülnézni, tépjen egy versidézetet a falról, lássa meg a neki való dolgokat.
„A lényeg az időtöltés, hogy interakcióba kerüljünk az emberekkel, beszélgessünk egymással. Erre ad alkalmat egy finom kávé, amiből nagyon sok fajta van, köztük a hely specifikus Kornélius és Kornélia.” – Természetesen szezonális újdonságok is vannak, májusban jön a búzafüves zöld kávé is, annál is inkább, mert maga a kávézó is zöld, a szomszédos komposztáló hellyel jó együttműködésben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre