A mostani, „ha nem muszáj, nem megyünk a boltba” időkben jól jöhet egy olyan zsemle-recept, amihez nem kell élesztő, és pikk-pakk az asztalra kerülhet a reggelihez való frissen, ropogósan. Pláne, hogy azok is örömmel eszik, akik búzalisztet nem fogyaszthatnak. Vega vagy húsos feltéttel egyaránt finom. Az ünnepi lakomák előtti böjti hétre humusszal, nyers, házi majonézes répa-és lilakáposztasalátával ajánljuk, de a hagyományos vaj, sonka, tojás szendvicskombóval is mesés.
2 dkg útifűmaghéj
6 dkg tökmagliszt
6 dkg kölesliszt (vagy vegyesen köles, csicseri, rizsliszt)
6 ek. olívaolaj (ebből lehet 2 tökmagolaj)
1tk só
2 tk. foszfátmentes sütőpor
3 dl víz
pirított tökmag, napraforgó, lenmag, szezámmag (tetszés szerint)
Minden alapanyagot beleteszünk egy tálba, és kézi habverővel egyenletesen összedolgozzuk. Kicsit ragacsos, vizes állagú lesz. Ezután szórunk hozzá olyan magvat, amilyet és amennyit szeretnénk. Hagyjuk picit állni, amíg a tepsit kikenjük olívaolajjal vagy kókuszzsírral. Majd vizes kézzel ovális bucikat formázzunk, és egymástól 5 centis távolságra rakjuk ezeket. Hideg sütőbe tesszük, és 175 Celsius-fokon 40-45 percig sütjük.
Ha véletlenül marad estére, félbevágva pirítsuk meg, és még jobb lesz, mint új korában!
A tepsibe tett, megformázott zsömlék tetejére is szórhat szezám- vagy lenmagot, aki szereti picit pirulva a magvakat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre