Egy szó szerint csupahab süti, nagyon egészséges gyümölccsel, amit gluténérzékenyeknek, de akár tejfehérje-allergiásoknak és cukorbetegeknek sem kell kihagyniuk.
A Pavlova-torta eredetileg liszt nélkül készül, tehát a gluténérzékenyek is fogyaszthatják anélkül, hogy bármivel ki kellene váltani a búzalisztet. Mi most olyan receptet ajánlunk, hogy a „mindenevők”, de a kristálycukor- és tejtermékmentesen táplálkozók is egyaránt élvezhessék ezt az édességet, amelyet még a tavaly nyáron eltett feketeribizli ízével és színével bolondítunk meg.
6 tojás fehérje
20-25 dkg cukor (vagy eritrit)
(cukorbetegeknek feleennyi nyírfacukor, és a másik fele helyett kókusz-vagy mandulaliszt)
mokkáskanál sütőpor (kihagyható)
3 dl habtejszín (növényi tejszín)
fél kg kiolvasztott feketeribizli
A fehérjéből kemény habot verünk, majd a cukor fokozatos hozzáadásával folytatjuk a habverést. Ha a diabetikus változatot készítjük, akkor ez után tortalapáttal egyenletesen beledolgozzuk a kókusz- vagy mandulalisztet, sütőport. A masszát kivajazott kapcsos tortaformába öntjük. Ezt a sütit légkeveréssel 150 fokon sütjük, amíg a piskótához hasonló nem lesz, csak lágyabb. Hagyjuk kihűlni.
A formából kiszedett habtortára rászórjuk a feketeribizli felét, erre ráhalmozzuk a felvert tejszín vagy növényi habot. A tetejére jöhet a másik fele a gyümölcsnek.
Pavlovát akkor érdemes készíteni, ha összegyűlt a hűtőben egy adag tojásfehérje, mert a tésztához csak arra van szükség.
A feketeribizlivel szórt torta tetejét még locsolgassuk meg a kiolvadt feketeribizli levével, amely csodálatosan megszínezi a fehér habot.
Ennek a gyümölcsnek a fogyasztása – azon túl, hogy nagyon finom – C-vitamin-bomba volta miatt is kifejezetten ajánlott, különösen ilyenkor tavasz kezdetén. A feketeribizlit gyógygyümölcsnek is nevezhetnénk jótékony élettani hatásai miatt. Az érett bogyók dúskálnak az antioxidáns hatású, szabadgyökfogó színanyagokban. Különösen sok antocián, flavonoid, polifenol van benne. Ebből a szempontból veri az összes többi piros bogyós gyümölcsöt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre