Ha a nagy ünnepek után egy habkönnyű, mégis ütős finomságra vágyunk, mi mást ajánlhatnánk, mint egy jó csúsztatott palacsintatortát?!
Január vége felé azért már kezdünk kiéhezni a nyalánkságokra, még akkor is, ha egész decemberben bejglit, zserbót, mézeskalácsot és egyéb kedvenc ünnepi süteményt ettünk. Az édesség utáni vágy azonban ilyenkor érthető módon nem a tömény, krémes, sok töltelékes torták és tésztákra irányul, inkább egy könnyű, nem macerás, mégis ízgazdag nasi jön be sokunknak. Mondjuk egy egyszerű csúsztatott palacsintatorta?
6 tojás
6 dkg vaj
5 dl tej
6 ek cukor (kb 15 dkg)
15 dkg liszt
Töltelék
10 dkg darált dió
porcukor ízlés szerint
Csokimáz
10 dkg étcsoki (50-70 %)
A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral és a vajjal, utána apránként hozzáadjuk a tejet és a lisztet, folyamatos keverés mellett. Külön edényben kemény habbá verjük a tojásfehérjét, majd kézi habverővel egyenletes állagúra összekeverjük a kétféle masszát.
Olajozott palacsintasütőben kisütjük a palacsintákat úgy, hogy csak az egyik felét sütjük, a másik habos-lágy marad.
A megsütött oldallal lefelé egymásra csúsztatjuk a palacsintákat, úgy hogy minden réteg közé ízlés szerint szórunk porcukros darált diót. Ha már nem forró a palacsintatorta legfelső rétege, akkor a tetején eloszlatjuk, és hagyjuk lecsorogni a kevés vízzel vagy rummal felolvasztott csokit.
Aki tetézni akarja az élvezeteket, még tejszínhabbal is megpakolhatja a saját szeletét…
Az élvezeti értéke mellett állítólag az étcsokoládé még hasznos is a szervezet számára. Az biztos, hogy tápláló, növeli a koncentráció-képességet, egyes kutatások szerint jó antioxidáns forrás, javítja a véráramlást, csökkenti a koleszterinszintet és a szívbetegség kockázatát, de még a bőrt is védi. Mindenesetre nagyon finom.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre