Egyre több nő van vezetői pozícióban





Nemrégiben megvizsgálták a nők arányát a cégek vezetői pozícióiban. A felmérés azt mutatja, hogy intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a nők megfelelő arányban lehessenek jelen a magasabb pozíciókban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.08.
nemek közötti egyenlőség

Tavaly 668 európai vállalatnál vizsgálták a nők arányát a cégek összes vezetői pozíciójában, az igazgatótanácsokban, a végrehajtói pozíciókban és az igazgatótanácsi bizottságokban.

Egyre több nőt alkalmaznak

– Másfél évvel ezelőtt hazai gyáraink és a szigetszentmiklósi logisztikai központunk vezetői kizárólag férfiak voltak, most a gyöngyösi üzemünket már nő vezeti, ott a közép- és felsővezetők mintegy fele már nő, míg a szigetszentmiklósi logisztikai központunkban ugyanebben a körben 40 százalék körül van a hölgyek aránya. Továbbra is célunk, hogy a nyitott pozíciók betöltésekor növeljük a nők számát olyan területeken is, mint például a mérnöki vagy értékesítői munkakörök – mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric Zrt. HR-igazgatója.

Fejlesztésre van szükség

A nemekkel kapcsolatos fejlettségi index, azaz a GDI azt mutatja, hogy a vállalati vezetésben a változás lassú, és további intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy a nők megfelelő arányban vehessenek részt a legfelsőbb döntések meghozatalában. A magyarországi energia- és fenntarthatósággal foglalkozó cég 3 éves tervében szerepel, hogy elérjék a középvezetők esetében 40, felsővezetők esetében pedig a 30 százalékos hölgy alkalmazottak arányát.

Díjazták az esélyegyenlőséget

A Schneider Electric tavaly decemberben a férfi-női esélyegyenlőségért aktívan dolgozó vállalatok közé került a Financial Times Diversity Leaders 2022 rangsorában. A listán szereplő 850 társaság közül a Schneider Electric a 66. lett, saját iparágán belül pedig az ötödik.

Fotó: Shutterstock

 





Ezeket olvastad már?
A következő két hét sorsdöntő lesz – üzeni Európa főboszorkánya

A következő két hét sorsdöntő lesz – üzeni Európa főboszorkánya

Szereted a finom szörpöket? Ezzel a bodzás italcsodával az egész családot meghódítod

Szereted a finom szörpöket? Ezzel a bodzás italcsodával az egész családot meghódítod

Ezeknek a csillagjegyeknek ma vigyázniuk kell a romantikával

Ezeknek a csillagjegyeknek ma vigyázniuk kell a romantikával

Heti horoszkóp: itt az ideje eldönteni, hogyan tovább!

Heti horoszkóp: itt az ideje eldönteni, hogyan tovább!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás