
3 hasznos tipp egy zöld és pénztárcabarát háztartásért
Mindenkinek más az elképzelése az öko-tudatos háztartásról. (X)
Míg egyesek a totális minimalizmust tartják az egyetlen járható útnak a teljes elégedettséghez, addig másoknak ez kontraproduktív módon inkább szorongást eredményez, így ők eltérő módszerekkel, de ugyanazzal a célkitűzéssel vágnak bele otthonuk zöldítésébe: hogy kisebb terhelésnek tegyék ki a környezetet, miközben pénzt is spórolnak. A következő három irányelv mentén, ki-ki a maga saját módszereit kialakítva dolgozhat egy fenntartható(bb)an működő háztartásért.
Hulladékmentes háztartás
A magyar emberek évente átlag 385 kilogramm szemetet termelnek, ami több mint 1 kg naponta. Ahhoz, hogy ne fulladjunk bele a hulladékba, egyéni szinten is tennünk kell. A zerowaste, azaz a hulladékmentes életmód legfőbb célkitűzése, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk. A hulladék csökkentése érdekében olyan dolgokat tehetünk a háztartásban, minthogy az előrecsomagolt termékek helyett a kimérve kaphatót választjuk, ami javítható, azt a hulladéklerakó helyett a szervizbe visszük, és amiből csak lehet, a tartós változatot vásároljuk meg.
Tudatos vásárlás
Akár élelmiszerről, akár kozmetikumokról vagy ruhadarabokról van szó, az ember hajlamos az impulzusvásárlásra. Hirtelen felindulásból gyakran veszünk meg olyan termékeket, amikre valójában nincs szükségünk, így azok gyakran a szemétben kötnek ki. Az, hogy rászoktunk a pazarlásra, óriási terhet ró bolygónkra, ami ellen sürgősen tennünk kell. Ha elkezdünk tudatosabban vásárolni, felírjuk, hogy mire van szükségünk, ellenőrizzük a megvásárolni kívánt termékek származását, és ha egy mód van rá, inkább a bio- vagy ökominősítésű változatot választjuk, csökkenthetjük a pazarlásunkat, amivel még pénzt is spórolhatunk.

Minőség a mennyiség felett
Amikor ki kell cserélni egy izzót vagy tönkremegy egy háztartási gép, mielőtt gyorsan és olcsón vennénk egy újat, fontos, hogy mérlegeljük: nem járunk-e jobban a drágább, de jobb minőségű termékkel. Természetesen a magasabb árból nem következik a jobb minőség, és bizonyos webáruházak kínálatában alacsony áron kaphatunk kiváló minőségű termékeket, a lényeg, hogy törekedjünk arra, hogy olyan tárgyakat vegyünk, amik sokáig kiszolgálnak majd. (X)

Top hírek


Betegségek, amelyek tünetei sokszor ártalmatlannak tűnnek – ezeket ne hagyd figyelmen kívül!
Mutatjuk, mikre érdemes odafigyelni!

Akik mindig kiállnak magukért: ezek a csillagjegyek imádnak vitatkozni
Az alábbiakban kiderül, hogy kikről van szó!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre