Ő az igazi szuperhős: nappal fotóriporter, éjjel koraszülött ápoló

Csecsemő-szakápoló és fotós. Ő Dombóvári Tamás, laptársunk, a Bors munkatársa, akinek a neve ismerős lehet olvasóink számára is, hiszen ő nyerte meg a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat.

- Azért indultam el ezen a pályázaton, hogy visszajelzést kapjak a szakmától, hogy tudjam, mennyire jó az, amit csinálok? Álmodni sem mertem, hogy az egyik képemmel elhozom az első díjat és emellett egy különdíjat is – mondta Dombóvári Tamás még mindig kis meglepetéssel a hangjában a Sajtófotó-díjról. Persze hosszú volt az út idáig, és nem mindennapi módon kezdődött.

Orvosi egyetem és Dubai

- Kamaszként két utat vázoltam fel magamnak: az egyik az orvostudomány volt, a másik a képzőművészet – emlékezett vissza a kezdetekre. – Végül az orvostudományt választottam. Elvégeztem egy csecsemő és gyermek szakápolói képzést, majd elmentem az orvosi egyetemre, de azt idő előtt félbe kellett szakítanom. A fotózást gyerekkoromban kezdtem. Apukámtól láttam ezt a hobbit, nála mindig volt fényképezőgép. Ezután a kereskedelem világába keveredtem, majd volt egy magánéleti helyzet az életemben, és úgy éreztem, váltanom kell. Dubai-ig meg sem álltam, végül 5 évig kint maradtam. A kereskedelemben dolgoztam kint is, de mellette elkezdtem komolyabban a fotózást, és csináltam magamnak egy céget.

A koronavírus mindent újraírt

Tamás nem közvetlenül Magyarországra tért vissza, hanem - ahogy mondja - elment Barcelonába, hogy kipihenje Dubait. - 2018 nyarán visszaköltöztem Budapestre. Akkor abszolút az volt bennem, hogy a fotózást akarom csinálni. A Borshoz kerültem, illetve kaptam más megbízásokat is, aztán jött a pandémia. Be kellett látnom, hogy a rendezvények törlésével és külsős fotósként nincsen semmilyen megbízás – összegezte az elmúlt év tapasztalatait Tamás. A végzettségemnek, és a munkatapasztalatomnak köszönhetően áprilisban elkezdtem főállásban a Semmelweis Egyetem nőgyógyászati klinikáján a koraszülött intenzív osztályán dolgozni, nyáron pedig visszatértem a Borshoz. Úgy voltam vele, hogy megnézem, tudom-e a kettőt együtt csinálni, de szerencsére eddig működik – mondta könnyeden a fotós, és azt is elárulta, hogy a csecsemőosztály számára a nyugalom szigete.

Segítő ösztönnel született

- Sokan csodabogárnak tartanak, pedig csak egy mázlista vagyok, aki két olyan dolgot csinálhat, amit szeret. Én egyiket sem tekintem munkának. Számomra a kórház a nyugalom szigete. A segítő ösztön velem született képeség, amikor felveszem a műszakot, belém költözik a nyugalom. A babák hosszabb ideig vannak az osztályon, és persze kialakul valamiféle kötődés is, de igyekszem kizárni a személyes érintettséget. Rengeteg szülőtől kapunk visszajelzést, miután hazavitték a kicsit: örömmel küldenek fotót, hogy mennyit nőtt a gyerkőc, vagy milyen sokat fejlődött – sorolta Tamás, aki azt is bevallotta, hogy ilyenkor előbújik belőle is az apuka, hiszen neki is van egy 13 éves fia. - Az is előfordul, hogy a két szakmámat egyszerre tudom csinálni, hiszen volt már rá példa, hogy a szüleik kérésére lefotóztam az osztályon általam gondozott pici babát. Szeretném, ha ebben a szakmában is lenne utánpótlás, és jönnének fiatal kollégák, mert ez egy csodálatos pálya. Minden elismerésem azoké a kollégáimé, akik évtizedek óta a koraszülött intenzív osztályon dolgoznak.