RETRO RÁDIÓ

Ezt ne hagyja ki! Lelki és testi felfrissülés egyben





A különböző vallásokhoz mindig kapcsolódtak zarándokhelyek, kegyhelyek, amelyeknek a hangulata, a szépsége azok számára is lenyűgöző lehet, akik nem hisznek ezeknek a helyeknek a „varázserejében”. Ezekből sok van Magyarország területén is, amelyek közül csak néhányat emeltünk ki, ahova bármelyik évszakban érdemes ellátogatnunk, természetesen maszkban, tartva a távolságot.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.24.
szűz mária krisna kegyhelyek buddhizmus

Mária-kegyhelyek

Ide leginkább a keresztény hitűek zarándokolnak el. Kialakulásuk annak köszönhető, hogy ezeken a helyeken a néphit szerint Szűz Mária megjelent valakinek és csodát tett. A kegyhelyek közelében sok esetben gyógyító erejű kutak és források is vannak. Ebből sok van a történelmi Magyarország területén is, de mi ezek közül kettőt emelnénk ki.

Máriagyűd Magyarország leghíresebb keresztény zarándokhelye a mellette lévő Szentkúttal, ahova évente ötszázezer zarándok látogat el. Máriagyűd búcsújáróhely is, minden Mária-napon és jeles katolikus ünnepen búcsút tartanak.

Budapesten, Máriaremetén található az a híres templom, ami a főváros lakosságának máig kedves és látogatott búcsújáró helye. Erről tanúskodnak az oltár köré függesztett márvány hálatáblák, amely Mária élő tiszteletéről tanúskodnak.

 

Buddhista Sztúpák

Annyit érdemes tudni a buddhista szent helyekről, hogy fontos szerepe van ebben a kultúrkörben az úgynevezett sztúpáknak. Ez a legrégebbi buddhista vallási építmény, ami kezdetben egy egyszerű halom volt, amelyben ereklyéket helyeztek el, idővel azonban díszes szent hellyé nőtte ki magát - így alakult ki például a pagoda is.

Magyarországon több sztúpa is van. A legismertebb talán a zalaszántói Béke Sztúpa, annál is inkább, mert ez Európa egyik legnagyobb sztúpája. Az építmény 316 méter magas, 30 méter magas és 24 méter széles. A Dalai Láma avatta fel ezt a sztúpát, amelynek közelében egy meditációs központ is működik.

Budapesttől nem messze, Tar község határában van a Karma Kagyüpa buddhista közösséghez tartozó Sztúpa, mellette a templommal és egy gyönyörű ima-malommal. Az itt élő közösségnek magyar lámája is van, Csöpel láma személyében. A templom meghirdetett időpontokban fogadja a vendégeket, sőt van egy ajándékbolt rengeteg gyönyörű buddhista dísztárggyal, sőt indiai ételeket is kóstolhatunk az itt lévő kis étteremben, ami most a korlátozó intézkedések miatt minden bizonnyal csak elvitelre árulja a finomságokat.

Fotó: MTI/Varga György

Krisna-völgy

A Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarm egy Somogy megyei, Krisna-tudatú öko-közösség, amely Somogyvámos külterületén található, a Balatontól 30 km-re.

A 260 hektár területű biofarm és központ azzal a céllal létesült 1993-ban, hogy az emberek megismerjék ezt a védikus kultúrát és a természetes életmódot. Az itt élők maguknak termelnek meg mindent, ezen kívül adományokból élnek. Itt nevelik a gyerekeiket ugyanebben a felfogásban, a lelki értékeket hangsúlyozva. Maga a terület gyönyörű, ezért érdemes akár egy egynapos kirándulás keretében megnézni: tavak, ligetek övezik a völgyet, ahol több száz növény- és madárfaj él.

Fotó: MTI/Varga György

 





Ezeket olvastad már?
Vége a találgatásnak: megválaszolták a tudósok a legégetőbb kérdést

Vége a találgatásnak: megválaszolták a tudósok a legégetőbb kérdést

Izgalmas napja lesz ma ennek a csillagjegynek

Izgalmas napja lesz ma ennek a csillagjegynek

Ez a három csillagjegy a legkiszámíthatatlanabb mind közül

Ez a három csillagjegy a legkiszámíthatatlanabb mind közül

Tiszta otthonra vágysz? Ez az öt tipp segít, hogy ezt elérhesd!

Tiszta otthonra vágysz? Ez az öt tipp segít, hogy ezt elérhesd!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás