
Ez felelős az Alzheimer-kórért? - Agyunk csendes ellensége, ami évtizedekig rejtve maradhat
Még az ivóvízben is megtalálható az anyag.
Már decemberben elkaphatta a vírust Cheryl Shepherd Burns és férje, az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat két munkatársa. A család utólag adott hangot a közel egy évvel ezelőtt tapasztalt szörnyű egészségügyi állapotukról. A tüneteik hasonlóak voltak a ma már ismert tünetekhez, úgy, mint az ízérzék elvesztése, indokolatlan fáradtság, végtagi fájdalmak, orrfolyás.
Minden a hálaadás előtti estén kezdődött. Először Cheryl Shepherd nevelt lánya esett ágynak, még nevetve mondta is, hogy reméli, nem ez a karácsonyi ajándék.
Majd lassan az egész család produkálta a tüneteket, aminek utóhatását még ma is érzik: „A csirkének záptojás íze van, a marha íze pedig a benzinére emlékeztet” – számolt be a 43 éves nő a KentLive-nak.
Mivel az eset két hónappal az első hivatalosan bejelentett Covid-19 fertőzött előtt történt, így egyszerű influenzára gondoltak. Shepherd hét hétig tapasztalta a tüneteket, fájt a torka, folyt az orra, nyomást érzett a szívében és napról napra romlott az állapota. Ezt követően kórházba ment kivizsgálásra, de a röntgen nem mutatott ki semmilyen elváltozást, és az orvosok sem tudtak pontos diagnózist felállítani.
Miután Angliában is felütötte a fejét a járvány, áprilisban és augusztusban tesztelték a családot, a tesztek eredménye magukért beszélt, a család hordozza az antitestet, vagyis valószínűleg szenteste már vírus fertőzöttek voltak.
Még az ivóvízben is megtalálható az anyag.
Nap mint nap mérgezzük ezekkel magunkat.
Elképesztően izgalmas fejlesztés zajlik.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.