RETRO RÁDIÓ

Homeopátia: Hatásos vagy átverés?





Egyesek szerint csak egy humbug játszadozás az egészséggel, míg mások esküsznek rá. Utánajártunk milyen érvek szólnak ellene és mellette. 



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.09.16.
homeopátia átverés pro-kontra hatásos tévhitek

Mi gondol a homeopátiáról? Jó dolog vagy kifejezetten ártalmas?

"Nekem bevált"

Tudtommal a homeopátiás szerek is átesnek különböző teszteken, a hatásuk tudományosan is bizonyított. Nemrég a férjemmel csúnyán megfáztunk. Én homeopátiás gyógyszert szedtem, és három-négy nap után már meg is gyógyultam. Ellenben a férjem egy hónapig szenvedett, hiába szedte a hagyományos gyógyszereket. Az egyik barátnőmnek pajzsmirigy almulműködése van. Az állapota folyamatosan romlott, pedig egy évig szedte az orvos által felírt gyógyszereket. Később elkezdett mellette egy homeopátiás kezelést is, és érdekes, három hét múlva drasztikusan javultak az értékei, mostanra szinte teljesen meggyógyult. Sokszor a természetes dolgok a leghatásosabbak, feleslegesen tömjük magunkat ennyi kemikáliával – árulta el a véleményét a 26 éves Ágota.

 

"Veszélyes és pénzkidobás"

Lehet, hogy kiegészítő kezelésként képes valamelyest segíteni, de szerintem a rendes gyógyszereket semmiképpen sem helyettesítheti. Az életével játszik az, aki súlyos betegség esetén is orvos helyett a homeopátiás szerekhez fordul, pedig sajnos rengetegen csinálják ezt. A gyógyszer nem ördögtől való, viszont ha betegek vagyunk, igenis be kell venni. Sokan kísérleteznek a homeopátiával, hetekig adják akár kicsi gyerekeknek is, és várják a csodát. S miután a gyerek magától meggyógyul, mert erős az immunrendszere, a homeopátiára fogják, hogy milyen hatásos. Bevallom egyszer én is kipróbáltam, amikor alvászavaraim voltak. Semmit nem ért, veszélyes és pénzkidobás az egész – szögezte le a 42 éves István.

Fotó: Shutterstock

Mi a homeopátia?

  • Holisztikus gyógymód, amely szándéka szerint nemcsak a betegséget, hanem az embert testi-lelki szinten is gyógyítja.

  • A homeopátiás szer feladata az öngyógyító folyamatok beindítása, segítése.

  • Önmagában vagy kiegészítő eljárásként is alkalmazható.

    Fotó: Shutterstock

  • Leggyakrabban erre használják

  • megfázás, nátha
  • hányás, hasmenés
  • pollen és egyéb allergiás panaszok
  • alvásproblémák, szorongás
  • Fotó: Shutterstock

    Népszerű a homeopátia

    A Boiron és a Forecast Marketingkutató Kft. korábbi kutatása szerint a megkérdezettek 57 százaléka bízik a homeopátiában, akár kiegészítő kezelésként, akár önállóan alkalmazva. Ezt támasztja alá a homeopátiás gyógyszereket szedők aránya is: a válaszadók 64,6 százaléka használt már legalább egyszer vagy többször valamilyen homeopátiás terméket.

    Vásárláskor kötelező a tájékoztató

    Tavaly március 15-én megváltozott a homeopátiás szerek kiváltása. Ennek értelmében vásárláskor kötelező egy tájékoztatót is adni. Ennek egyebek között tartalmaznia kell, hogy „a homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos gyógyszerekéhez hasonló vizsgálatokkal általánosan nem igazolt”, és azt is, hogy „a homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt”. A változás az egyik oldalon óriási felháborodást keltett, a másikon pedig megnyugvást hozott.





    Ezeket olvastad már?
    Tudtad? Ez a bélrendszer működésjavításának 7+1 aranyszabálya

    Tudtad? Ez a bélrendszer működésjavításának 7+1 aranyszabálya

    Maximális gyönyört akart, alig tudták megmenteni a férfiasságát

    Maximális gyönyört akart, alig tudták megmenteni a férfiasságát

    Fontos figyelmeztetés: ezt tanácsolja a magyar orvos a hosszú hétvégére

    Fontos figyelmeztetés: ezt tanácsolja a magyar orvos a hosszú hétvégére

    Súlyos betegséghez vezethet, ha nem mosol mindennap fogat

    Súlyos betegséghez vezethet, ha nem mosol mindennap fogat

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás