
Hatha jóga 40+ korosztálynak
Minden ember megérdemli a testi-lelki nyugalmat, az erőt, amit megkaphat a jóga gyakorlása által.

Minden ember megérdemli a testi-lelki nyugalmat, az erőt, amit megkaphat a jóga gyakorlása által.

Mutatjuk, milyen időre számíthatunk!

Örömmel várják mindazokat, akik imádnak bogarászni, nézelődni, vagy csak szeretnék továbbadni az otthon már régóta pakolgatott eszközeiket.

Tudj meg minél többet a boszorkányok titkairól! Fedezd fel, mi inspirálta a szerzőt, és hogyan született meg ez a varázslatos történet.

Személyiségtípusok – Ismerd meg önmagad! Az anyagi világ rejtelmei. Gondolataink ereje és hatása.

Az 50-es és 60-as évek akusztikus zongoratrióinak hangzásától elrugaszkodva az Oùat a kézműves együtt zenélés emlékét és mai perspektíváit járja körül.

A Duna Szimfonikus Zenekar, a Törös Alapítvány 2011 és a Cziffra Fesztivál jótékonysági hangversenye.

A Végh-gyűjteményben található e-moll fuvolanégyes másutt nem ismert. A brácsa szólama hiányzott, de Stollár Xénia zeneszerző kiegészítette.

Az októberi Képmás-esten a gyerek–szülő viszonyban, a párkapcsolatban és a munkahelyi környezetben vizsgálja az érett személyiség aspektusait, a gyermeki én megnyilvánulásait.

A Liszt-díjas zongoraművész idei Vízizene-sorozata a tőle megszokott könnyed, humoros stílusban mesél, és hozzá a legnépszerűbb zeneszerzők remekműveit kínálja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
