
Ilyen, mikor az aprók a Kolompossal játszanak
Rövid összeállítással folytatja a Kolompos Együttes az évek óta sikeresen működő sorozatát, kicsiknek és nagyobbaknak, vidámsággal, mondókával és énekkel.

Rövid összeállítással folytatja a Kolompos Együttes az évek óta sikeresen működő sorozatát, kicsiknek és nagyobbaknak, vidámsággal, mondókával és énekkel.

Idén az Unió kiemelt projektje a „2021 – az Európai Vasút éve” elnevezésű program, ezért az Európa Pont márciusi menüje egy csésze Európa-Expressz lesz ezúttal.

A permakultúra klub témája ezúttal a beporzásban fontos szerepet játszó háziméhek, vadméhek és más megporzó rovarok ökoszisztémában betöltött szerepének bemutatása.

A művészi torna alapjait Zémann Erika szakedző, a klasszikus balett lépéseit, mozdulatait pedig Balogh Rita balettmester bemutatói, útmutatói nyomán sajátíthatják el és gyakorolhatják a gyerekek.

A Bábos Mesekuckó március 18-án, 10 órától egy furfangos rókáról szóló mesét mutat be, akinek ellopták a gyűrűjét.

A kvantumfizika törvényeit és jelenségeit kihasználva már több évtizede zajlanak kvantumkommunikációs kísérletek, az utóbbi években azonban a figyelem egyértelműen az űr irányába fordult a területen.

A legtöbb édesanya első kérdése, amikor a gyermeke megbetegszik, hogy vajon mitől?

A Converzum Tudomány Nyelviskola cégvezetője és delegált kapcsolattartói tartanak előadást március 17-én, 11.00 órától, főleg döntéshozók és HR területen dolgozók számára.

A Juhász Anna Irodalmi Szalon március 17-én, 19.00 órától tartja újabb estjét, melynek vendége Tóth Krisztina, József Attila-díjas költő, író, műfordító lesz.

Élő, online koncertet ad március 17-én, 17.00 órától a Búgócsiga Muzsika és az Aranykapu Zenekar.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
