
A Szűznek mostanság túlságosan karcos a humora, ebből baj is lehet
A környezete most nehezen tűri a kritikát és a beszólásait.

A környezete most nehezen tűri a kritikát és a beszólásait.

Ez a csillagjegy olyasmiben kerülhet végre nyerő pozícióba, amiben mindeddig vesztesnek érezhette magát.

Úgy érzed, soha nincs módod rá, hogy nyugalomra lelj, pedig minden vágyad az lenne. Holott tudat alatt mégis gátolod magad ebben. Próbáld meg a lelkedben igazán gyakorolni az elengedést. Nem kell mindennek megfelelned.

Ezt talán egy mély, kibontakozóban lévő szerelemnek köszönheti.

Mielőtt a Halak bármilyen nagy döntést meghozna, győződjön meg arról, hogy pontosan tudja-e, mit ígér a szerelmének.

Sokat töpreng, egyre erősebben érlelődik fejében a gondolat: menni kell.

Érzelmi élete magas hőfokra hághat, és ezt annak is köszönheti, hogy tudott változtatni a megrögzött szokásain.

A párkapcsolatod most sok boldogságot tartogat neked. És ez akkor is így van, ha már régóta együtt vagytok. Szép élményeket éltek át, amik még közelebb hoznak titeket egymáshoz. Igazán romantikus lesz ez a nap.

Egy barátra ma nagyobb szükséged lehet, mint bármikor. Különösen a tanácsára, meg a lelki támogatására. Ne hagyd, hogy az érzelmeid rossz irányba sodorjanak! Ne add meg magad a sorsnak! Főleg, ha az nem a te sorsod.

Az élet különös módon rendezi át a viszonyaidat. Ami tegnap még lehetetlen volt, mára valósággá válhat. Ha megőrzöd a racionalitásodat, akkor nem zaklatnak fel az események annyira.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
