
Dömötör: Európában egyedül a magyar kormány védi erős árkorlátozással a családokat
Az áremelkedések szinte minden európai országban közvetlenül a családokat terhelik.

Az áremelkedések szinte minden európai országban közvetlenül a családokat terhelik.

A háborús energiaválság és gazdasági válság csak akkor fog megszűnni, ha béke lesz - mondta a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos.

Több nagykövetet, köztük a berlinit és a budapestit is leváltotta posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnök - derül ki a kijevi elnöki hivatal honlapján közzétett rendeletből.

Az ukrajnai háborút a Nyugat szította, egyedül ő tehető felelőssé a mostani eseményekért - jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A kormányszóvivő azt hangsúlyozta az ukrajnai háborúval kapcsolatban, hogy „békét akarunk, a béke az egyetlen megoldás”.

A Kossuth Rádiónak adott interjújában Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország egyszerre áll nyomás alatt keletről és délről. Kiemelte: keletről a háborús menekültek érkeznek, viszont Magyarország délről továbbra sem engedi be az illegális migránsokat.

Orosz rakéta csapódott be egy kilencemeletes lakóépületbe a fekete-tengeri kikötőváros, Odessza közelében található Bilhorod-Dnyisztrovszkijben péntek hajnalban, a támadásban legalább tizennégyen életüket vesztették és harmincan megsebesültek - közölték a

A magyarok négyötöde (78 százalék) szerint Orbán Viktor a béke pártján áll – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

Orbán Viktor miniszterelnök Madridba érkezett, ahol szerdán kezdődik a NATO állam- és kormányfők kétnapos csúcstalálkozója - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Legkésőbb a tél beálltáig véget kell vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának - jelentette ki Volodomir Zelenszkij ukrán államfő hétfőn a G7 csoport németországi csúcstalálkozóján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
