
Három nő megerőszakolásával vádolják a hollywoodi színészt
A színésszel a vádak miatt a Netflix szerződést bontott.

A színésszel a vádak miatt a Netflix szerződést bontott.

Az egykori Metal Lady végre egyenesbe kerülhet.

Októberben megkezdődtek a rendőrségi kihallgatások.

Johnny Depp amerikai filmsztár fellebbezett, miután ugyan nagyrészt megnyerte a volt felesége elleni sok millió dolláros rágalmazási pert.

Sikkasztás és csalás miatt vették őrizetben 2021-ben az egykori megasztárost, akiről először az a hír érkezett, hogy szabadlábra kerülhet, de most mégis várnia kell vele.

Betegség miatt elnapolták azt a tárgyalást, ahol a gyilkossággal vádolt B. László felszólalhatott volna az utolsó szó jogán. A többórás beszédét júliusban adhatja elő, ítélethozatal ezután várható.

Az énekesnő pere a kiadójával úgy tűnt, a vége felé közeledik, ám most elszabadultak a kedélyek.

Csaknem négy év telt el VV Fanni halála óta, most azonban újabb részletek derültek ki, aminek segítségével pontot tehetnek az évek óta húzódó ügy végére.

Az édesanya újra bírósághoz fordult, miután elvették az izomceleb jogsiját, hogy hivatalosan is eltiltsák Berkit attól, hogy az autójával iskolába vigye a lányát.

Hétfőn reggel kezdődött meg Sz. Péter tárgyalása, aki a gyanú szerint 2020. május 3-án reggel agyonverte az apját egy kalapáccsal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
