
Különös ajánlattal állt elő az ukrán zenekar Ed Sheeran számára
Egy videóban mondanak köszönetet a jelenleg katonaként dolgozó zenészek, akik még egy különleges felajánlással is előálltak.

Egy videóban mondanak köszönetet a jelenleg katonaként dolgozó zenészek, akik még egy különleges felajánlással is előálltak.

A Holdkuckó ételosztást és adománygyűjtést szervez a menekülteknek és hajléktalanoknak.

Ez év utolsó közös főzésének és ételosztásának az időpontja.

Dobó Kata december 9-én mozikba kerülő családi mesefilmjének címe már mostanra ismerősen csenghet sokak számára, a Megafilm gyártásában hamarosan debütáló produkció rendezője és szereplői beálltak a Cipősdoboz-kampányt népszerűsítő „dobozolók” sorába.
Családi rendezvényen gyűjtenek a Covid-árváknak.

A hatéves gyerek játék közben sérült meg életveszélyesen. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta.

A család a gyógykezeléshez szükséges 730 millió forintot, csak adományokból tudja előteremteni. A 13 hónapos Zsombinak ez az egy esélye van.

Még tizenegy napig vásárolhatunk egyedi adventi koszorúkat, hogy a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot támogathassuk

November 30 - december 1. között karácsonyi adománygyűjtést szervez a Budapesti Metropolitan Egyetem, a siófoki Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat számára.

A Jónak lenni jó! jótékonysági kampány keretein belül, már 10 millió forint gyűlt össze az autisták javára. A 13616-os számon bárki segíthet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
