RETRO RÁDIÓ

Sokkoló lista: sztárok, akik nem hittek az oltások fontosságában





Hiába az „Oltás életet ment” szlogen, az oltási akcióhét, a rendelkezésre álló megfelelő mennyiségű vakcina, van akiket nem lehet meggyőzni az oltás fontosságáról. Vajon milyen tragédiáknak kell még történniük, hogy megértsük, itt a lét a tét, a koronavírus nem válogat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.08.
vakcinaellenzés

Kóbor János

Az utóbbi napok egyik legtragikusabb hírét az Omega együttes 78 éves, káros szenvedélyektől mentes frontemberének a halála jelentette. Az előadóművész november 9-én került koronavírussal kórházba, ahol aztán súlyos állapota miatt lélegeztetőgépre kényszerült. S bár az orvosok mindent megtettek Mecky felépüléséért, az énekes szervezete végül december 6-án feladta a küzdelmet. Amint azt laptársunk, a Bors megtudta, barátai szerint Kóbor János úgy halt meg, hogy mindvégig hitt a gyógyulásában. Az Omega menedzsere, Trunkos András a lapnak elmondta: „ Mecky nem volt vírustagadó, egyszerűen nem szerette volna beoltatni magát. Az oltásokban nem hitt. Kiváló fizikai állapotban volt még egy hónappal ezelőtt is, nem volt hajlandó rettegni a vírustól, nem akart vakcinát. Az utolsó percben sem vette tudomásul, hogy mennyire beteg.

Kóbor János Fotó: Metropol/Máté Krisztián

Csollány Szilveszter

Szintén napokban robbant a hír, hogy életéért küzd az olimpiai bajnok. A 2000-ben Sydney-ben, gyűrűn olimpiai bajnok címet nyert Csollány Szilveszterrel november végén szeretett volna interjút készíteni a Magyar Nemzet, akkor az 51 éves sportoló gyengélkedett és egy kis türelmet kért. December 6-ára kiderült, hogy az utóbbi időben Ausztriában edzősködő volt sportolót azóta kórházban ápolják, állapota kritikus, emiatt lélegeztetőgépre szorul. A sportoló közösségi oldalán korábban több oltás- és maszkellenes bejegyzést posztolt és osztott meg, többek között a hazánkban járványt elbagatellizáló és nyíltan oltásellenes dr. Gődény Györgyét.

Csollány Szilveszter Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly

Pataky Attila

2020 tavaszán még járványszkeptikus volt az Edda frontembere, aki azonban túlélve a koronavírust, átértékelte a Covid–19-ről alkotott korábbi véleményét. Az énekes erről Bochkor Gábor rádiós műsorában beszélt tavaly. Elmondta, hogy nehezen élte ugyan meg a betegséget, de szerencséje volt, túlélte a fertőzést. Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a tavaszi vírustagadó véleményével, az énekes azt felelte: „Igen, alázatosan jelentem, nagyon erősen megtanította, a sorsom megmutatta, hogy kicsit halkabban, nem kell annyira harsánykodni, nem kell annyira véleményeskedni.”

Pataky Attila Fotó: Délmagyarország

Ők sem hittek az oltásban

Bogdan Stanoevici egykori román miniszter

A 62 éves román férfi a koronavírus okozta szövődményekbe halt bele. Közszereplőként egyike volt a maszkviselés ellenzőinek és a hatóságok járványügyi intézkedéseit kritizálóknak.

John Magufuli, Tanzánia elnöke

A tanzán elnök volt a világon az egyik legnagyobb vírusszkeptikus, aki arra szólította fel a népét, hogy imákkal és gyógynövényekkel védekezzenek a Covid–19 ellen. A koronavírus létezését először akkor ismerte el, amikor Zanzibár alelnöke is belehalt a fertőzésbe.

Marcus Lamb műsorvezető

64 éves korában koronavírus vitte el az amerikai keresztény televíziós hálózat alapító- műsorvezetőjét. Lamb nem volt hajlandó beoltatni magát, mert úgy vélte, hogy a koronavírus egy roppant veszélyes emberkísérlet. Műsoraiban arra buzdította az embereket, hogy ne higgyenek azoknak, akik az oltás mellett kampányolnak.

Penz András politikus

A 71 éves DK-s képviselő még februárban utasította vissza a számára felkínált kínai vakcinát. Ezt követően fertőződött meg. Kórházba került, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Penz András Fotó: Facebook

Dmitriy Stuzhuk testépítő

A vírustagadó testépítő-edző 33 évesen halt bele a Covidba, miután egy törökországi útja során megfertőződött a vírussal. Mikor kiderült, hogy koronavírusos lett, figyelmeztette egymilliós követőtáborát, hogy ne vegyék félvállról a vírus létezését.

Holly McGuire, modell

A 43 éves vírus- és vakcinatagadó modell úgy gondolta, rá nem lesz veszélyes a Covid. Amikor azonban megbetegedett, állapota miatt kórházba került, ahol kétszer is nagyon közel állt a halálhoz, az orvosok csupán 15 százalékot adtak neki a túlélésre. A covidfétises férfiakból élő modell felépülve óva intett mindenkit: „Vírustagadó voltam, oltásellenes voltam, most őszintén mondhatom az embereknek, hogy a Covid valódi! Az oltás életet ment, ami velem történt, bárkivel megeshet!

Rusvai Miklós elmondta, mit gondol Kóbor János haláláról

„Nagyon sajnálom, hogy életét veszítette Kóbor János. Én is ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik az Omega, Illés, Metró zenekar zenéjén nőtt fel. Rajongtunk értük. Ők a mi korosztályunk zenekarai. Nagyon sajnálom őt. Sok jó zenét hallottunk tőle, de remélem, hogy a tragikus sorsa több oltásellenest is meggyőz” – nyilatkozta Rusvai Miklós a Ripostnak. A virusszakértő üzent is a vírustagadóknak: „Kóbor János a 70 év feletti korosztályhoz tartozott, nyilván a fiatal oltástagadók azt mondják, hogy ebben a korban már akár oltják, akár nem, meghalhat az ember, még akkor is, ha egészséges. A szintén oltástagadó hírében álló Csollány Szilveszter viszont egy sportember, ráadásul évtizedekkel fiatalabb Kóbornál, mégis nagyon rossz állapotban van a vírus miatt. Az ő sorsa igazán meggyőző lehetne az oltásellenesek számára.” A virológus hozzátette: „Nem kell elfogadni, amit én állítok. Meg kell nézni, hogy kinek-kinek a saját ismeretségi körében mi mellett szól több érv, mit támogatnak a tapasztalatok. Azt, amit a tudomány mond, vagy azt, amit az oltástagadók. Ezek után mindenki a saját tapasztalati szűrőjén átengedve fogadja el az információkat.”

Rusvai Miklós Fotó: Origo

 





Ezeket olvastad már?
Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás