Elöntheti Budapestet a szemét! Itt tart a kukások „vadsztrájkja” – Videó!





Nem szállították el a szemetet kedden Dél-Pesten és Budán. Sztrájkba léptek a kukások az alacsony fizetés és a rossz munkakörülmények miatt. Egyelőre nincs megegyezés a főváros és a dolgozók között.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.05.
IX. kerület helyszíni riport

A munkások a megalázó bérek, a mértéktelen túlóráztatás és a rossz munkakörülmények miatt tiltakozó sztrájkot hirdettek. A tárgyalások eredménytelenül zárultak, szerdán egész Budapest szemétszállítása megbénulhat.

Valóságos lázadás tört ki a Budapesti Közművek (BKM) dél-pesti hulladékszállítási üzemének Ecseri úti telephelyén kedd reggel. A munkások azon háborodtak fel, hogy Tringer Ágoston, a BKM kommunikációs igazgatója két héttel ezelőtt az RTL Klub Fókusz című műsorában azt nyilatkozta, hogy a BKM FKF Hulladékgazdálkodási Divíziójánál jó kukásnak lenni, hiszen „Budapesten egy kukás a teljesítménytől függően akár 500 ezer forintos bruttó fizetést is hazavihet havonta”. Ez azonban már csak az utolsó csepp volt a pohárban, a dolgozók most a korábbi meg nem hallgatott kéréseiket is számonkérték a BKM vezetőitől, akik időközben megjelentek a telephelyen.

A rossz munkakörülmények és a kevés fizetés miatt tiltakoznak az FKF hulladékszállító dolgozói /Fotó: Metropol

Egyelőre nem született megegyezés

Lapunk kint járt az Ecseri úti központban, ahol a sztrájkolók elmondták: a kukások havi fizetése nem haladja meg nettó 220-250 ezer forintot, amihez semmiféle extra juttatás nem társul. A nehéz fizikai munkát végző kukások mindennap fél 5-kor kelnek, ha kell, esőben, hóban, fagyban dolgoznak, nem éppen tiszta körülmények között.

A sztrájkolók a szemétrakodóknak 350 ezer, a sofőröknek pedig 400 ezer forintos fizetést szerettek volna kiharcolni. A vezetőség több órás tárgyalás után végül egyszeri 150 ezer forintot kínált fel, ám a kijelölt 10 fős tárgyalódelegáció ezt elutasította. Mint ahogy az egyikük fogalmazott: „Nem kérünk az alamizsnából”. Időközben a dél-pesti üzemhez csatlakoztak az újbudaiak is, így onnan sem indultak el tegnap a kukásautók. Ezenkívül – mivel azt is a dél-pestiek végzik – szünetel az egész főváros szelektív hulladékszállítása is. Egy dolgozó a Metropolnak azt mondta: úgy tudja, szerda reggel már az észak-pesti telep munkatársai is sztrájkba lépnek, így teljesen megszűnhet Budapesten a szemétszállítás.

Megegyezésre várnak a szemétszállítók kedden az FKF dél-pesti telephelyén /Fotó: Metropol

Megalázó és veszélyes munkakörülményekről beszélnek a dolgozók

A helyszínen az egyik rakodómunkás a Metropolnak elmondta: a vezetés ott spórol, ahol tud. Nem ritka, hogy télen nyári gumival kell közlekedniük, a dolgozók napközben csak a benzinkutakon tudnak mosdóba menni, mert nincs számukra biztosított hely. Ez – mint mondta – nagyon megalázó a számukra, mert az ilyen betérők miatt sok helyen közutálat tárgyai. Az FKF ellenőrei gyakran kocsival mennek a szemétszállító autó után, hogy nem feketéznek-e a kukások, de még ők is jóval többet keresnek, mint a szemétszállítók.

Egy másik dolgozó arról számolt be, hogy a Karácsony Gergelyék által nagy dérrel-durral átadott új hulladékgyűjtő célgépflotta műszaki állapota nem megfelelő, sokszor balesetveszélyesen gyors a beürítő szerkezet, a tartálykihordóknál pedig előfordult, hogy az 5142-es számú teherautót érvényes műszaki vizsga nélkül engedte forgalomba a dél-pesti üzemvezető.

Az FKF dolgozói a fizetésük mellett a munkakörülményeikre is panaszkodtak /Fotó: Metropol

A BKM felszólította a „vadsztrájk” résztvevőit a munka folytatására

A BKM lapunkhoz eljuttatott közleményében az írja, hogy az FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban előzetes bejelentés nélküli „vadsztrájk” kezdődött.

„A társaság néhány száz munkavállalója az egyik telephelyen nem vette fel a munkát. A munkavállalók elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a Főváros által adott béremelést az infláció és a rezsi növekedés felemésztette” – számolt be a cég. Közleményükben emlékeztettek, hogy a Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai január 1-jétől 15%-os átlagos béremelésben részesültek. Azt írják, megértik a munkavállalók súlyos gondjait és mindennapi nehézségeit a magas inflációs és megélhetési válságban. A „vadsztrájkot” viszont jogellenesnek tartják, ezért felkérték az érintett munkavállalókat, hogy haladéktalanul vegyék fel a munkát.

„A BKM vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között közösen keressenek reális megoldást a kialakult helyzetre” – szögezi le közleményében a közműholding. Ugyanakkor azt is írják, hogy a fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjak nem jutnak el maradéktalanul hozzájuk. Hozzáteszik: az állami NHKV Zrt. „kukaholding” az elmúlt három évben 3-5 milliárd forinttal kevesebb forrást biztosított számukra.





Ezeket olvastad már?
Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás