RETRO RÁDIÓ

Tisztázzák a kérdést: ez a különbség a modern és a hagyományos vakcinák között – Videó!





A Magyar Tudományos Akadémia animációt készített a különböző oltóanyagok hatásmechanizmusáról, amelyből kiderül, hogyan védenek a koronavírus ellen.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.07.
Fontos tudnivalók

Covid–19-ben eddig világszerte több mint 130 millióan fertőződtek meg, a halálos áldozatok száma pedig megközelítette a 3 milliót. Mára a járvány elleni védekezéshez hazánkban is többféle vakcina vált elérhetővé, ezek közül a Pfizer–BioNTech, valamint a Moderna egy teljesen új technológián alapul, míg az AstraZeneca, a Szutnyik V, valamint a Sinopharm egy már bevált, hagyományos úton védi meg a szervezetünket a vírustól. Erről a két nagy különbségről készített most videót a Magyar Tudományos Akadémia, a tájékoztató animációból most idézzük a legfontosabb mondatokat.

  • A modern és a hagyományos védőoltások között a legfontosabb különbség az, hogy a modern mRNS-vakcinák nem egész vírust, csupán a vírus egy fontos alkatrészének, az úgynevezett tüskefehérjének a tervrajzát tartalmazzák. Az oltással csak egy rövid RNS-darab kerül be a szervezetünkbe, anélkül, hogy megváltoztatná annak örökítőanyagát. Ez a kis RNS-szakasz az izomba juttatva beindítja a tüskefehérjék gyártását, majd lebomlik.
  • A hagyományos vakcináknál magukat a vírusfehérjéket, köztük a kulcsfontosságú tüskefehérjéket juttatják be az izomszövetbe, általában elölt vírus formájában.
  • Az ezt követő folyamat minden vakcinatípus esetében hasonlóan zajlik le. A testszerte járőröző immunsejtek idegen anyagként mutatják be a tüskefehérjét az immunrendszer karmestereinek, a segítő T-sejteknek. Ezek a segítő sejtek riasztják az immunválasz végrehajtóit, az ölősejteket és az ellenanyag-termelő sejteket. Ezek a sejtek képesek megvédeni a szervezetünket a vírus támadásától, és közben a tüskefehérjére emlékező memóriasejteket is létrehoznak, amelyek készenlétben állnak egy későbbi vírustámadás esetére. A védőoltás legfontosabb eredménye az immunmemória kialakulása, hisz ha ezután támad a koronavírus, nincs sok esélye. Az ellenanyagok beborítják, és így gátolják meg, hogy a sejtjeinkhez kötődve fertőzést okozzon. A már fertőzött sejteket és bennük a vírust könyörtelenül elpusztítják az ölősejtek. A védőoltás hatására a fertőzések 90 százalékában a betegség nem alakul ki, a többi esetben pedig jóval enyhébb lefolyású, mint oltás nélkül.
  • Ezeket a koronavírus-vakcinákat már többmillió ember kapta meg világszerte, és vált védetté a betegség kialakulásával szemben. A járvány felszámolásának egyetlen hatásos eszköze a védőoltás.
  • A videó végén a szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy attól függetlenül, hogy valaki megkapta a védőoltás, a távolságtartási, a maszkviselési, és a higiéniai szabályokat változatlanul be kell tartania. Az animáció sokat segít az értelmezésben, így ha van kedve, csekkolja a videót.

    Itt lehet regisztrálni

    Magyarországon a védőoltások beadása oltási terv alapján történik.

    Regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet.





    Ezeket olvastad már?
    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

    Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

    Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

    Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

    Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

    Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás