RETRO RÁDIÓ

Nagy László: Engem ott lelőttek, de soha nem fogok félni!





Harmincnégy évesen kettétörték az életét, elvesztett mindent, ami fontos volt számára és a felelősök közül azóta sem kért még csak bocsánatot sem senki.



Megosztás
Szerző: Fodor Erika
Létrehozva: 2021.10.25.
brutalitás

A 2006-os Erzsébet téri brutalitásoknak – néhány szolgálatot teljesítő rendőr és több száz ártatlan civilhez hasonlóan - Nagy László is áldozatul esett: fél szeme világát adta ártatlanul az igazságért. Erről kérdeztük.

Nagy László ma is viseli és elszenvedi annak következményeit, hogy 2006. október 23-án ott volt – „rosszkor, rossz helyen” - az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén. Azért, amit tettek vele soha, semmivel nem lehet kárpótolni, ő mégse bánja, hogy elment.

Azt mondja: most is ezt tenné, annak ellenére, hogy néhány áldozat, a mai napig nem szólal meg, ha erről kérdezik.

„Ők félnek, de én soha nem fogok! ” - vélekedik erről László.

Ők félnek, de én soha nem fogok! - mondta a Metropolnak Nagy László Fotó: Metropol/KB

A hatalom által kivezényelt rendőrök hajtóvadászatba kezdtek

Az 56-os ünnepség után, váratlanul támadtak rá a rendőrök, ugyanúgy, mint sok más ártatlan vonulóra.

„A megemlékezésről a Deák térre tartottam, ahol már nem engedtek le a metróhoz, és javában állt a csetepaté. A pajzsos rendőrök ott már ütöttek-vágtak mindenkit. Erre én visszamenekültem a Dob utcába, és ott lőttek le. Az Erzsébet tértől a Dob utcáig üldöztek minket a rendőrök. Ott egy-két kávézóba is bemenekültünk, de még oda is bejöttek utánunk és néniket, bácsikat vertek tonfával válogatás nélkül. És senki nem tudta, hogy miért?! Semmit nem mondtak, csak ütöttek. Mielőtt kilőtték a szemem, láttam olyat is, hogy az anyuka tolja a babakocsit, és kirúgják a kocsiból a gyereket” – emlékezik vissza Nagy László.

Nagy László a brutális rendőri túlkapás pillanatai után Fotó: AFP

Miután kilőtték a szemét, az élete is tönkre ment

„Elvesztettem az eszméletemet, az volt a szerencsém, hogy közel volt a mentő, és rögtön beszállítottak a Honvéd Kórházba. Onnantól megváltozott minden. Tönkre ment a 12 éves kapcsolatom, elvesztettem a munkámat, utcára kerületem, és ha nem lettek volna a barátok, csöves lettem volna. Ezt kárpótolni nem tudják. Egyáltalán nem tudják” - mondja a 2006-os Gyurcsány-terror áldozata.

Ez történt 2006. október 23-án, a forradalom 50. évfordulóján

„Hazudtunk reggel, éjjel, meg este!” - Az őszödi beszéd 2006. szeptember 17-i nyilvánosságra kerülésével Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, a hazugságra épülő baloldali kormányzás kudarcát ismerte be, vélhetően belső hatalmi harcok eszközeként. A magyarok közhangulata emiatt egyre rosszabb lett, így 36 nappal később, október 23-án az igazság és szabadság eszméje különös erővel bírt. A rendőr attack legvéresebb támadása délutántól estig tartott, ugyanis a Gyurcsány-kormány ellen tüntetőket és a békésen 56-ot ünneplő tömegeket egy irányba terelték. Így a két csoport összeért, és a rendőrség válogatás nélkül agyba-főbe vert mindenkit, akit ért. Lovasrohamokat indítottak, vízágyúval oszlattak, könnygázt használtak, gumilövedékkel lőttek, ráadásul közelről. Szemeket lőttek ki, védtelen nőket és idős embereket botoztak. Mindezt úgy, hogy a zsaruk azonosítatlanok voltak, tehát az áldozat nem tudta feljelenteni sem azt, aki tönkre tette az életét, az elszabadult ütlegelés során.





Ezeket olvastad már?
Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás