RETRO RÁDIÓ

Jobbik-botrány: Jakab Péter „mamuszos” élettársa elfoglalta helyét a Parlament díszpáholyában





A „mamuszos” élettárs a parlamenti páholyból utasította a frakcióvezetőt... Ahogy azt a Metropol elsőként hírül adta, Jakab Péter jól fizető parlamenti állással honorálta élettársa, Molnár Enikő szolgálatait.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.29.
jobbik

Az egykori BKV-ellenőr, Jakab Péter nyíltan felvállalt élettársa, akinek fellépése, felhatalmazás nélküli intézkedései lényegében a pártelnök lemondásához, már-már pártszakadáshoz vezettek, hétfőtől a Jobbik frakció adminisztratív főnökeként, a hírek szerint 2 millió forintos fizetésért folytathatja pályafutását.

Már el is foglalta a helyét az Országgyűlésben, Jakab Péter utasítására a frakcióalkalmazottak számára fenntartott díszpáholyban.

Hétfő délután már innen figyelte élettársa legutóbbi „fellépését”. A Metropol fotósa úgy látta, hogy Molnár Enikő a páholyból egyfajta folyamatos kapcsolatban állt Jakabbal, több alkalommal is azonos időben emelték fel a készüléket, úgy tűnt, hogy élettársa instrukciókkal látja el őt, egymás után küldve az SMS-eket. Közben Molnár Enikő laptopján a parlamenti közvetítést is „elemezte”, hogyan sül el Jakab produkciója.

Megállás nélkül küldte Jakabnak az sms-eket

Molnár Enikő a Metropol jobbikos forrásai szerint később eldicsekedett azzal, hogy ő maga „utasította” Jakabot arra, hogy ezúttal legyen egy kicsit visszafogottabb, lehetőleg ne sértse meg a házszabályt, mert ha elveszik tőle a szót, az egész beszéd mehet a kukába, és nem lesz mivel begyűjteni a lájkokat Facebookon.

Molnár elégedetlen volt Jakab teljesítményével

Jakab felszólalása alatt élettársa árgus szemekkel kémlelte az eseményeket, egyértelműen azt figyelte, hogy minden az előre megírt forgatókönyv szerint zajlik-e.

A felszólalás közben Jakab folyamatosan az élettársa által kezébe nyomot „szamárvezetőt” tanulmányozta. Mögötte jót derült Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője, aki valószínűleg láthatta, hogy Jakabot a szemközti páholyból irányítják.

Molnár Enikő tekintete sok mindent elárult. Az elején szigorú, de bizakodó volt, aztán ahogy telt az idő, úgy vált egyre kétkedőbbé. Miután Jakab befejezte a mondandóját, Molnár arcára kiült a csalódottság. Szemmel láthatóan nem volt elégedett Jakab teljesítményével, valami nem úgy sült el, ahogy ő eltervezte.

Jakab felszólalását gondterhelten nézte végig a „főtitkárasszony”

Molnár Enikő 2 milliós fizetését akkor jelenthetik be az Országgyűlés Hivatalának, ha Jakab bemutatja a jegyzőkönyvet a frakció működési szabályzatának megváltoztatásáról.

A Metropol értesülése szerint a Jobbik frakciószabályzatának teljes átalakítását készítette elő a párt bukott elnöke. Ez lényegében teljhatalommal ruházza fel őt. Jakab, miközben a szexbotrányba keveredett Földi István elnökjelöltségét támogatva visszatérésre készül, a parlamenti frakció pénzügyi forrásait is teljes egészében meg akarja szerezni. Az új szabályzat szerint a parlamenti képviselők pénzügyi keretei, az alkalmazottak bére felett ezután ő maga rendelkezhet. Jakab ezzel évente 600 millió forint sorsáról dönthet, egy személyben, kontroll nélkül.

A Metropol forrásai szerint a frakciószabályzat átalakítása elsősorban azért volt sürgős, mert Jakab azonnal 2 milliós fizetést „szakított ki” ebből a keretből Molnár Enikő számára – aki így máris elfoglalhatta a parlamenti páholyt.

 

 





Ezeket olvastad már?
400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Berúgja az ajtót a hideg, brutális, ami ma ránk vár

Berúgja az ajtót a hideg, brutális, ami ma ránk vár

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás