RETRO RÁDIÓ

Jobbik-botrány: kétmilliós fizetést ad élettársának Jakab Péter a parlamenti frakció pénzéből





A Metropol értesülése szerint a Jobbik frakciószabályzatának teljes átalakítását készíti elő a párt bukott elnöke. Már meg is született az erről szóló tervezet, ami teljhatalommal ruházza fel őt. Jakab, miközben a szexbotrányba keveredett Földi István elnökjelöltségét támogatva lényegében visszatérésre készül, a parlamenti frakció pénzügyi kereteit is teljes egészében meg akarja szerezni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.27.
jobbik

Az új szabályzat szerint a parlamenti képviselők pénzügyi keretei, az alkalmazottak bére felett ezután egy személyben Jakab Péter rendelkezik majd. Jakab ezzel évente 600 millió forintról dönthet majd. A Metropol forrásai szerint a frakciószabályzat átalakítása elsősorban azért sürgős neki, mert Jakab kétmilliós fizetést akar „kiszakítani” ebből a keretből leváltott kabinetfőnöke, Molnár Enikő számára – aki a kabinetfőnökség elvesztésével nyilvánvalóan eddigi pénzét is nélkülözni kénytelen.

Együtt élnek a szolgálati „munkalakásban”

Molnár Enikővel egyébként, és ezt már Jakab sem cáfolja, egy, az Országgyűlés által bérelt szolgálati lakásban élnek együtt Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában.

Jakab és a mamuszos Főtitkárnő a „munkalakás” előtt az egyik reggel

De más területeken is teljhatalmat akar a frakció irányításában a lemondásra kényszerült pártelnök, aki nyilvánvalóan a képviselőcsoport feletti uralom bebiztosítására törekszik. Az új szervezeti és működési szabályzat szerint már nem lehetne őt egyszerű többséggel elmozdítani, ehhez a képviselők kétharmadára lesz majd szükség.

Minden pénz fölött Jakab rendelkezik

Az új frakciószabályzat szerint minden pénz fölött Jakab Péter rendelkezik majd, egy statisztaszerepre kényszerülő „frakcióelnökség” élén. Azt foglalkoztat és attól válik meg akitől csak akar, övé a döntési jog a képviselők minden alkalmazottakra, szakértőkre fordítható kerete felett. Így nyílik lehetősége arra is, hogy élettársának megadhassa a nettó kétmilliós fizetést.

Visszaszerezné a hatalmat, a szexbotrány gyanúsítottja mögé bújva

A lemondott pártelnök emellett minden energiáját a Jobbik vezetése feletti hatalom visszaszerzésére fordítja. A szexbotrány gyanúsítottja, a kamu-alapszervezetek tucatjainak létrehozója, Földi István mögé bújva akarja visszaszerezni az elnöki hatalmat.

Az erről szóló felhívást a napokban minden egyes szimpatizánsuk telefonjára eljuttatták

Az elmúlt hétvégén is együtt kampányoltak Kelet-Magyarországon a hozzájuk csatlakozott hírhedt antiszemita jobbikossal, a „tetűcsúszdás” Bíró Lászlóval együtt. A hozzájuk hű helyi pártaktivistákat Földi István kocsordi kertjében Jakab Péter győzködte a Jakab–Földi páros nagyszerűségéről.

Jakab Péter a jobbikos szexbotrány gyanúsítottját, Földi Istvánt tenné meg elnöknek
Jakab Péter és Földi István véd- és dacszövetségben tervezik jobbikos jövőjüket
A kép közepén a zsidókat „tetűcsúszdásoknak” gúnyoló Jakab-szövetséges, Bíró László

A rövidesen kétmilliós fizetéssel jutalmazott élettárs, Molnár Enikő is kiveszi a részét a kampányból. Jakab Péterrel együtt személyesen győzködik az aktivistákat arról, hogy a szexbotrány főhőse legyen a Jobbik új elnöke.

Jakab és a mamuszos „Főtitkárnő” együtt győzködik vidéken az aktivistákat

 

 





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás