
"A holnapi meccs jellempróba lesz!" - Ezt üzente Orbán Viktor Szoboszlaiéknak
Orbán Viktor szerint ez több lesz, mint egy sportesemény.
Valószínűleg pszichés problémákkal küzdött az öt halálos és két sebesült áldozatot követelő kongsbergi ámokfutás elkövetője, és ez állhat a támadás hátterében is – közölte pénteken a norvég rendőrség.
Sajtótájékoztatóján Per Thomas Omholt felügyelő azt mondta: az első vizsgálatok nyomán leginkább valószínűsíthető álláspont szerint pszichés betegség lehetett a támadás oka. Hangsúlyozta azonban, hogy továbbra is vizsgálnak más indítékokat, beleértve a dzsihádot is.
A Verdens Gang című norvég napilap azt közölte, hogy a merénylőt, Espen Andersen Braathent kórházi felügyelet alá helyezték, hírügynökségek szerint pedig két hétig nem látogathatja senki, nem küldhet levelet, és a férfi a sajtóval sem beszélhet.
A 37 éves férfi ügyvédje korábban már indítványozta védence pszichiátriai vizsgálatát. A rendőrség megerősítette, hogy Braathent többször kezelték pszichiátriai intézetekben, 2020-ban pedig egy bíróság eltiltotta a családja látogatásától, miután halálosan megfenyegette az édesapját.
Ann Iren Mathiassen ügyész a TV2 televíziós csatornának azt nyilatkozta: nincs bizonyíték rá, hogy Braathen a támadást előre kitervelte volna.
A tervek szerint a pénteken Kongsbergbe látogat az ország újonnan tisztségébe iktatott miniszterelnöke, Jonas Gahr Store is.
A dán állampolgárságú Braathen szerdán, a délnyugat-norvégiai Kongsbergben íjjal és pontosabban meg nem határozott más fegyverekkel támadt a járókelőkre, főleg egy élelmiszer-áruházban.

Orbán Viktor szerint ez több lesz, mint egy sportesemény.

Lehet, hogy a tiéd is közöttük van?

A megoldatlan ügy rettegésben tartja a közvéleményt is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.