RETRO RÁDIÓ

Egy 9 éves kisfiút agyon nyomtak az öltözőszekrények





A kisfiú az egyik lány előtt szeretett volna tetszelegni. A mutatvány azonban végzetesnek bizonyult.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.27.
borzalmas tragédia

A kilencéves Leo Lafiti azonnal szörnyethalt, miután ráborultak a hatméter magas faszekrények, amire felmászott az uszoda öltözőjében. Vizsgálat indult az ügyben. A kisfiú szülei teljesen megtörtek, miután „göndör hajú angyaluk” életét vesztette. A gyermeket a Great Baddow középiskola uszodájában érte a baleset.

„Kisfiunk halálát meg lehetett volna előzni. Ezt nagyon nehéz elfogadni” - nyilatkozta megtörten az édesanya. Egy vizsgálat pedig be is bizonyította gyanúját, ugyanis nem voltak megfelelően rögzítve a szekrények, ami hozzájárult a kis Leo halálához. Az intézmény öt évvel ezelőtt cserélte a padlózatot az öltözőkbe, ami után nem rögzítették vissza a magas és nehéz szekrényeket. A kisfiú éppen barátnőjével szórakozott és neki szerettet volna imponálni azzal, hogy a szekrényre felmászik. A mutatvány azonban rosszul sült és az egész sor rádőlt -írja a Daily Star.

„Soha nem gondoltuk volna, hogy ilyesmi történhet egy iskolában. Ez a legrosszabb rémálmunk. Úgy gondoltuk, hogy megvédjük őket a veszélytől. Úszóórákra is csak azért járattuk, mert tudtuk, hogy milyen fontos készség” - tette hozzá az anyuka. A 39 éves édesapa könnyeivel küszködve emlékezett vissza a rémisztő balesetre. „Hangos durranást hallottam az öltözőből, ahol megtaláltuk Leot. Az összes jelenlévő apuka segített a szekrények eltolásában. Nagyon nehezek voltak. Leo pedig ott feküdt a saját vérében. Vér jött az orrából és a füléből. Felvettem. Semmi nem volt ott a szemében. Semmi. Néhány másodpercig tartotta, mire a többiek elhúztak tőle és megpróbálták újraéleszteni.”





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás