
Kőkemény retró kvíz: ezekkel főztek nagyanyáink - te felismered mindegyiket?
Kotla, gábli, kasztrol, vajon mik lehetnek ezek?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolŐrizetben az unokázós csaló. Több idős embert is megkárosított.
Június 2-án hívtak fel egy gyanútlan, 93 éves karcagi asszonyt a vezetékes telefonján. A vonal túlsó felén az ismeretlen közölte, hogy letartóztatták az unokáját, kábítószert és fegyvert találtak nála, azonban óvadékért cserébe elengedik.

Megkérte a nőt, hogy az otthon található pénzét és értékeit tegye bele egy zsákba, majd rakja ki a postaládára, és valaki menni fog érte. Közben végig szóval tartották, hogy másnak ne tudjon telefonálni. Az idős asszony 2,5 millió forintját és ugyanennyi értékű arany ékszerét tette ki a kerítéshez, mely pár perc múlva már el is tűnt.
Miután rájött, hogy becsapták, értesítette a rendőrséget. A bejelentést követően a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei nyomozók széles körű adatgyűjtést végeztek és azonosították a férfit. A 25 éves román állampolgárt csalás bűntette miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását - írja a POlice.

Kotla, gábli, kasztrol, vajon mik lehetnek ezek?

Érd és Százhalombatta között egy sávon halad a forgalom.

A rendőrségi üldözés során a mocsárba ugrott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.