
410 embert vertek át – milliókat kaszált a csalótrió
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolTöbb száz vásárló maradt termék és pénz nélkül, miután a kiterjedt online átveréssorozat során általuk előre kifizetett áruk soha nem érkeztek meg. A nyomozás szerint a csalóhálózat legalább 410 sértettet károsított meg, és több mint 11 millió forintot szerzett ezen a módon.
Befejezték a nyomozást a Bonyhádi Rendőrkapitányságon egy 2024-ben indult ügyben.Egy kétyi férfi pórul járt, miután két különböző online piactéren is ugyanannak a típusnak tűnő okostelefonra csapott le. A két eltérő felhasználónéven hirdető eladónak előre átutalta a megbeszélt összeget, a készülékek azonban nem érkeztek meg hozzá. A vásárlást követően a hirdetők nyomtalanul eltűntek, elérhetetlenné váltak, ezért a férfi 2024. április 5-én feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen.

A nyomozás során nem merült fel bizonyíték arra, hogy a két hirdető vagy a hozzájuk tartozó bankszámlák kapcsolatban álltak volna egymással. Az egyik számla forgalmának vizsgálata ugyanakkor gyanús pénzmozgásokat tárt fel, amelyek csalásra utalhattak. A számla tulajdonosa, egy jelenleg 20 éves békéscsabai nő a kihallgatásán elismerte,a bankszámlát kifejezetten azért nyitotta, hogy csalárd ügyletekből származó pénzek érkezzenek rá. Az adatok szerint a hirdetések miatt több sértett is egy férfival beszélt, akiről kiderült, hogy a lebukott nő élettársa. Ő szintén beismerő vallomást tett.
A nyomozás szerint a csalók kiterjedt hálózatot működtettek: a páros és egyik hozzátartozójuk összesen 23 bankszámlát vetettek be a megszerzett pénzek begyűjtésére. A három főszereplő a vevők megtévesztésében is aktívan részt vett, mellettük pedig további 11 ember segítette a pénzek mozgatását saját számlák biztosításával vagy a készpénz felvételével. A hirdetések feladásakor sem bízták a véletlenre a dolgot: saját felhasználói fiókjaik mellett hamis profilokat is létrehoztak, hogy minél több érdeklődőt csaphassanak be.
A szerteágazó adatgyűjtés során 410 sértettet lehetett azonosítani országszerte, akik mobiltelefont, hajvasalót, kerti pavilont rendeltek meg, a vételárat előre elutalták, de a megvásárolt termékeket nem kapták meg, és a hirdető is elérhetetlenné vált.
A trió az üzletszerű csalással 11 234 000 forint bevételre tett szert. A Bonyhádi Rendőrkapitányságon a napokban fejezték be az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. Kérjük, hogy az online vásárlások során is legyenek óvatosak és egészségesen gyanakvók!
- Ha valami túl szép, hogy igaz legyen, valószínűleg csalás lehet!
- Lehetőleg megbízható eladótól rendeljenek!
- Ellenőrizzék a profilt valamelyik böngészőben!
Az álprofiloknál árulkodó lehet, hogy nincs fotó, vagy ha van, gyanúsan tökéletes. Aránytalan a követők és a követettek száma, irreális aktivitást mutat: nagyon rövid idő alatt rengeteg a hozzászólás és a megosztás a tartalmaknál. Fiatal fiók: közeli az oldal létrehozásának dátuma, hiányos az életrajz.
– közölte a rendőrség.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre