
Ötmillió forint értékű kábítószert foglaltak le egy budapesti díler lakásában
Hatalmas drogfogás történ a fővárosban.
Linda és párja, István gyerekkoruk óta különös szeretettel fordultak az állatok felé. Ahogy teltek az évek, az élet egyre inkább sodorta őket abba az irányba, hogy az állatvédelemmel komolyabban foglalkozzanak. Most már ott tartanak, hogy két kislányukkal együtt egy alapítványt működtetnek és bajbajutott, magára hagyott, vagy épp bántalmazott kisállatokon segítenek. Az ország bármely pontjáról is érkezzen a segítségkérés, ők mindig megpróbálnak segíteni.
Amikor arról kérdezzük az AngelLife Rescue Team Állat-és Természetvédelmi Alapítvány két alapító tagját, hogy mikor kezdtek el állatvédelemmel foglalkozni, akkor egy munkahelyi esetet idéznek fel. Egy kollégájuk ugyanis megkérte őket, hogy segítsenek gazdát találni egy “felesleges szaporulatnak”. Linda és István természetesen igent mondott. A következő mérföldkő 2014 volt, amikor Linda második kislányukkal volt várandós. Ekkor döntötték el, hogy a baráti társaságot megmozgatva, ekkor még más csoportnévvel, útra kelnek és sorsára hagyott állatokon segítenek Székesfehérváron és környékén.

Szerencsére manapság már egyre többen tesznek az állatokért, de olyan állatvédő szervezet még mindig kevés van az országban, ahol cumis kisállatok gondozását is vállalják. Érthető, hiszen ez állandó jelenlétet igényel, akár az éjszaka közepén is többször fel kell kelni és meg kell etetni az anyátlan kisállatokat.
Lindáék az évek alatt nagy rutinra tettek szert, nem csak kutyákat és macskákat mentenek, hanem kisbárányt, kecskét, dísz-, vagy vadnyulat, teknőst, kacsát, hattyút, sőt élt már náluk sérült denevér is.
A cél, hogy a bajbajutott vadállatok minél előbb visszatérhessenek a természetes élőhelyükre (vagy vadasparkba), a kutyák és a cicák esetében pedig elsődleges szempont a rehabilitáció, majd pedig az, hogy végleges otthont találjanak nekik.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogyan lehet ezt évtizedeken keresztül csinálni anélkül, hogy beleroppanjon az ember. A számtalan sikertörténet mellett ugyanis Lindáék látnak olyat is, ami örökre velük marad.
Ilyen például annak a mindössze 6 hetes, hófehér kiscicának a története, amit szilánkosra tört állkapoccsal, kitört fogakkal, véres szemekkel és orral találtak meg az otthonuk közelében. Azonnal állatorvoshoz siettek vele, ahol jött a lesújtó diagnózis: a kiscicának olyan súlyos sérülései vannak, amiket nem él túl. Nem maradt hát más hátra, mint az elengedés.
A pici, apró kis test megállás nélkül dorombolt a kezünkben. Nem karmolt, nem félt. Csak bújt és kapaszkodott belénk – csak szeretett volna élni. Ez a cica valahol megszületett. Valakihez tartozott, de nem számított az élete. Hogy lehet idáig fajulni? Összetörve, zokogva búcsúztunk tőle. Alig egy órája ismertük, de örökre a szívünkben, velünk marad. Egy órára jött, hogy emlékeztessen minket: a legkisebb élete is számít
— emlékezett vissza a pár a szívszaggató esetre.
De ott van például annak a kutyusnak az esete, amit prédakutyának használták állatviadalokon. Lindáékhoz alhasi fájdalommal és soha be ne gyógyuló lelki sebekkel érkezett. Mindenki lemondott róla, mondván, hogy soha nem lesz belőle kiszámítható, egészséges kutya. Lindáék azonban esélyt adtak neki és rácáfoltak a hitetlenekre. A kutyus már 4 éve él velük és bár ki kellett tapasztalni a határait, mára odáig jutottak, hogy egy másik mentett kutyusuk pótmamája lett.

Nehéz hivatás tehát az övék, de Linda azt mondta lapunknak, hogy a pozitív, feléjük irányuló üzenetek rengeteg erőt adnak nekik és átsegítik őket még a legnehezebb napokon is. Na és persze a család. A két lány ugyanis szerves része az alapítványnak, teljesen magától értetődőnek veszik, hogy ők is segítenek a mentett állatok körül. A cumiztatásba például már egészen kiskoruk óta bekapcsolódnak.
Bár van, hogy alaptalan rágalmazó üzenetekkel kell szembesülniük, pár napja megtapasztalták, milyen az, amikor jószándékú emberek fognak értük össze. Történt ugyanis, hogy január 27-én balesetet szenvedtek, egy jeges útszakaszon ugyanis kicsúszott az autójuk, majd az oldalára fordulva, az árokban állt meg. Nem mentek gyorsan, István rutinos sofőr, korábban soha nem is volt balesetük.
Tudni kell, hogy ezen az útszakaszon alig jár autó. Most mégis, alighogy megtörtént a baj, azonnal megállt az első autós és jött segíteni. Szinte másodpercekkel utána megállt egy másik autó, majd érkezett egy kamionos, aki félreállt és védte a helyszínt. Ők négyen egészen addig velünk maradtak, amíg nem voltak biztosak benne, hogy mindannyian jól vagyunk és haza tudunk jutni. Segítettek átmászni, felmászni, kimászni az autóból. Lányainkat kiemelték, ami egyáltalán nem volt egyszerű. Majd segítettek felállítani az autót
— mesélte a Metropolnak Linda.
Időközben elkezdett szerveződni egy összefogás is, egy jótevőjük gyűjtést indított számukra, hogy legyen egy használt, de megbízható állapotú csere autójuk. Lindáék ugyanis a családi autójukat áldozták be alapítványi autónak is, azzal járnak menteni a sérült állatokat, ugyanakkor azzal viszik a lányokat is iskolába. Kocsi nélkül azonban teljesen megáll az élet.

A pár szomorú tapasztalatokat osztott meg a Metropollal. Míg korábban egyszer-kétszer került bántalmazott, megkínzott kutya a gondozásukba, addig ma már havonta több is kerül a látóterükbe. Hogy pontosan mi áll a borzalmas statisztika mögött, azt nehéz megmondani, de Lindáék hisznek abban, hogy a “tűzoltás”, vagyis a mentés mellett iszonyatosan fontos az oktatás is. Ezért rendszeresen járnak előadásokat tartani iskolákba, rendezvényekre, de akár cégekhez is nyílt napokra. Azon kívül szívesen fogadnak 50 órás iskolai közösségi szolgálatra diákokat, önkénteseket a szervezet székhelyére, Dabronyba (Veszprém vármegye), de hatalmas segítség számukra bármilyen tárgyi-, vagy tápadomány. Ami a te kisállatodnak felesleges, vagy nem eszi meg, az nekik kincset érhet.

Hatalmas drogfogás történ a fővárosban.

Ezeket voltak régen a hagyományok Szent Balázs napján.

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.