
Elfogták a Fidesz-aktivista támadóját!
Az esetről mobiltelefonnal felvétel készült. Azonosították a terézvárosi rendőrök azt a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a Fidesz egyik aktivistáját.
Ahogy korábban megírtuk, sniccerrel vágott le választási plakátokat egy férfi szerdán reggel hat óra körül a VI. kerületi Hunyadi téren, majd többször megütötte az esetet mobiltelefonnal rögzítő szemtanút. A VI. kerületi rendőrkapitányság nyomozói még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt.

A kerületben lakó harminchét éves F. Pétert garázdaság és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Őrizetbe vették, és kezdeményezték bíróság elé állítását.
A gyanúsított beismerte a bántalmazást. A Magyar Nemzetnek ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász azt mondta, hogy az elkövető szabadságvesztést is kaphat a rongálás és a testi sértés miatt.
A támadó estefelé a kutyáját sétáltatva járkált a Hunyadi tér környékén, menet közben pedig módszeresen levagdosta a Fidesz–KDNP helyi jelöltjének plakátjait. Ez szemet szúrt egy fideszes aktivistának, telefonjával kamerázva követte az illetőt, akinél egy vágóeszköz is volt. Bocskai Csaba Tamás, miután számonkérte, hogy miért rongál, a férfi rátámadt és többször megütötte.
A megtámadott aktivista, Bocskai Tamás az esettel kapcsolatban nekünk nyilatkozott, erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatja.
Top hírek


Két héttel hosszabb lesz a nyár a siófoki Plázson
Idén a tavalyinál két héttel korábban indul be a szezon.

Megint nem mondott semmi újat Magyar Péter
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre