
Vége van az ősznek, a Fidesz látszik nyerőnek
A novembert és az őszi kampányidőszakot is a Fidesz nyerte.
Közel kilencórás műtéten esett át a fiatal lány.
Egy 17 éves tinilány állapota drasztikusan megváltozott, miután egy egyszerű megfázás, életveszélyes agyi fertőzéssé alakult át. A londoni tinédzser, Sophie Bell megosztotta történetét és tapasztalatait a sokkoló tünetekről és arról, hogyan élte meg mindezt. A patikai asszisztensként dolgozó lány hetekig tartó, erős fejfájással és megfázásos tünetekkel küzdött, amelyek annyira kimerítették, hogy több napon át ki sem tudott kelni az ágyból.

Október vége körül Sophie sokkoló látványra ébredt egyik reggel, amikor a tükörbe nézett. Elképedten fedezte fel, hogy a bal szeme óriásira duzzadt és kidülledt. Édesanyja eleinte nem gyanakodott a legrosszabbra, szerinte a sok szemdörzsölés okozhatta, ezért sürgősségi rendelőbe mentek, ahol erős antibiotikumot kapott. De a lány állapota gyorsan romlott tovább, mivel a szeme gennyezni kezdett, látása elhomályosult, a fájdalom pedig elviselhetetlenné vált.
Nagyon ijesztő volt, mindenki aggódott. Én is rettenetesen féltem, teljesen összeomlottam. Az orvosok azt mondták, hogy ez akár halálos is lehet, és akár lebénulhatok. Nagyon komolyan vették az állapotomat. Azt is mondták, hogy ez az egész akár agyhártyagyulladássá is fajulhatott volna. Azt mesélték, hogy rég nem láttak ilyen súlyos esetet, és elsődleges prioritás lettem a kórházban
- emlékezett vissza a lány.
A Royal London Kórházba irányították további vizsgálatokra. Itt derült ki, hogy orbitális cellulitisz, vagyis a szem körüli szövetek súlyos és akár halálos fertőzése támadta meg. Az orvosok megállapították, hogy a megfázásból arcüreggyulladás alakult ki, amely már az agyába is átterjedt. Azonnali idegsebészeti beavatkozásra volt szükség, ezért a kilencórás műtét során koponyacsontjának egy részét eltávolították, hogy kitisztítsák a fertőzést - írja a DailyMail.
Sophie mára teljesen felépült a sikeres műtét után, ezért mindig kiemelten hangsúlyozza másoknak, hogy vegyék komolyan a tüneteket, bármilyen jelentéktelennek is tűnnek.

A novembert és az őszi kampányidőszakot is a Fidesz nyerte.

Különleges fotókkal jelentkezett a miniszterelnök.

A kormányfő sajtótájékoztatón ismertette a részleteket.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.