
Egy tinédzser a saját, feketévé vált tüdődarabjait kapta vissza, miután egész nap e-cigit szívott
Elviselhetetlen fájdalmakat élt át.
Harmadszor is lebukott a visszaeső elkövető.
A történet tavaly augusztusban kezdődött, a BRFK nyomozói lefüleltek két idősebb nőt a Blaha Lujza téren, akiknél nagyobb mennyiségben kiporciózott, kábítószergyanús anyagot találtak. Ezt követően novemberben a VIII. kerületi járőrök elfogták R. Máriát (64) és R. Ritát (54), akik a Keleti pályaudvar környékén árultak drogot.

Ezután úgy gondoltam, eredményesebb lenne, ha összedolgoznánk a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiberbűnözés Elleni Osztály nyomozóival. Felvettem a kapcsolatot Bartus Szilárd alezredessel, és megbeszéltük, hogyan tudnánk egymásnak segíteni
– magyarázza Govnik Tamás főhadnagy, a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozója.
A közös munkának meg is lett az eredménye: több fogyasztót, illetve dílert is kézre kerítettünk
R. Mária szabadulása után újra akcióba kezdett, azonban a nyomozók ezúttal is elkapták.
Szeptember 8-án vettük észre újból a Blaha Lujza tér környékén, ekkor a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársaival fogtuk el kábítószer-terjesztés miatt, azonban letartóztatási tárgyalására már nem jutott el, börtön helyett kórházba kellett vinni
– teszi hozzá Bartus Szilárd alezredes.
R. Ritát is újra elfogták, a rendőrök jelentős mennyiségű kristályt találtak nála, valamint a táskájából 3-4 millió forintnyi kincstári takarékjegy is előkerült.
R. Mária, akit „Mami” néven ismertek, szeptember 19-én bukkant fel újra, ezúttal a Keleti pályaudvarnál figyeltek fel rá a zsaruk. Az alosztály nyomozói ezúttal sem haboztak, a VII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársaival közösen harmadszor is lecsaptak rá.
Ismét őrizetbe vették a 64 éves nőt, és ezúttal már kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják, különösen súlyos minősítéssel, mivel oktatási és gyermekvédelmi intézmények közelében árusított drogot. Vásárlója ellen kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.
A közös munka eredményeként október 6-án újabb páros bukott le: egy férfi és egy nő, akik kristályt árultak a Keleti pályaudvar környékén. A rendőrök kifigyelték a drogbizniszt, majd lecsaptak – a két dílerrel együtt egy fogyasztót is elfogtak.
A Baross téren vettük észre a párost. Az tűnt fel, hogy egyre több drogfogyasztónak kinéző ember lépett hozzájuk. Rövid találkozók voltak, és a viselkedésükből az derült ki, hogy kábítószer cserélhetett gazdát. Ekkor a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság kollégáival fogtuk el F. Tímeát (25) és F. Károlyt (34)
– meséli Pék Veronika őrnagy, a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiberbűnözés Elleni Osztály felderítője.
F. Tímeát és F. Károlyt kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják, a bíróság október 8-án rendelte el a letartóztatásukat, R. Mária letartóztatásáról pedig szeptembert 21-én döntött.
A rendőrség felhívja a figyelmet: június 1-jétől a jogszabályváltozás értelmében a kristály is kábítószernek minősül, így árusítása legsúlyosabb esetben 5-től 20 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető - írja a police.hu.

Elviselhetetlen fájdalmakat élt át.

Orvosok elutasították a tüneteket.

Már hétfőn kora reggel megbénult a forgalom.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.