
Bravúros szülés: császármetszést hajtott végre az anya – saját magán
Az anyának volt rutinja a szülésben.
A Flórián téri felüljáró felújítása a második szakaszába lépett, az újratervezett forgalommal hatalmas pofont kaptak az autósok. Romlott a helyzet, folyamatos lett a dugó az Árpád hídon.
A Flórián téri felüljáró felújítása miatt hétfőről keddre virradó éjszaka az óbudai Tavasz utca felől a Flórián tér (Vörösvári út) irányába vezető kihajtást korlátozták – olvasható az Óbudai Polgármesteri Hivatal Facebook-oldalán. A döntéssel azt akarták elérni, hogy ne legyen dugó az Árpád hídon. Enyhült-e a forgalom, és javult-e a hetek óta tartó áldatlan állapot? Nem. Az észak-budai nagy lakótelepeken élő kétszázezernél is több lakó hetek óta érzékeli a rossz forgalomtervezés következményeit Pestről Budára.

A Flórián téri felüljárót már hónapok óta újítják, az egyik fele el is készült. Már a munkálatok kezdetén át kellett alakítani a forgalmat, de eddig viszonylag normálisan lehetett haladni a hídon mindkét irányba. A felüljáró másik oldalának újítási munkálatai viszont a napokban kezdődtek el, vagyis újra kellett tervezni a forgalmat a területen. A Pest felől Buda irányába tartó oldalon az Árpád hídon lezártak egy sávot az autóforgalom elől. Buszsáv feliratot kapott a szélső sáv, miközben azon busz csak hébe-hóba tűnik fel, türelmetlen autósok viszont annál többen.

Az Árpád hídon a három helyett két sáv maradt az autósoknak, hőbörög is minden sofőr, jogosan, hiszen egy olyan közlekedési helyzetet teremtettek, amely megbénítja az angyalföldi és az óbudai forgalmat. Nem jó az, ha a légszennyezés ilyen mértékben nő, és az autósok élete is megkeseredik mindennap. Ha a dugó több kilométeresre nő, akár húsz percig is eltarthat csúcsidőben, amíg Pestről Budára átér az ember a hídon.

Az óbudai önkormányzat úgy döntött, hogy „megoldja” a problémát, fogta és lezárta részlegesen az óbudai Tavasz utca felől a Flórián tér felé való kihajtási lehetőséget. Éjszaka zárták le, vagyis kedden már érzékelhetőnek kellett volna lennie a változásnak. A terv nem sikerült, az Árpád hídon továbbra is lehetetlen emberi idő alatt átjutni, és az eddig járható utak is bedugultak. Aki Békásmegyeren vagy Óbudán él, vagy ott van dolga, jobban teszi, ha átgondolja, merre megy. A Margit híd sem opció, hiszen az, aki a belvárosból akart eddig Észak-Budára menni, és tapasztalta, hogy mi folyik az Árpád hídon, az most szerencsét próbálhat, ha beáll a sorba a Nyugatinál. De ott sem jobb a helyzet, hiszen csak araszolva haladhat át ott is Budára.

A BKK kéri az arra közlekedőket, hogy az Árpád fejedelem útja – Tavasz utca – Vörösvári út útvonal helyett a 10-es út felé a Lajos utca – Nagyszombat utca – Bécsi út, míg a 11-es út felé a Lajos utca – Pacsirtamező utca – Szentendrei út útvonalat használják, és ezzel is segítsék az Árpád híd felől érkező és a sávlezárás miatt a nap nagy részében jelentősen torlódó forgalom csomóponton való áthaladását.
Ez sem biztos azonban, hogy segít. Sőt, valószínű, hogy ez az útvonal sem sokkal gyorsabb.


Az anyának volt rutinja a szülésben.

Vendégségben járt a miniszterelnök.

A kétéves Balázska műszívvel várja a karácsonyt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.