
Ezen a napon halt meg a rockzene legnagyobb énekese
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEzen a napon hunyt el a nemzetközi rockzene meghatározó alakja. 34 éve már, hogy Freddie Mercurytól búcsút kellett vennünk.
45 éves korában, londoni otthonában 1991. november 24-én hunyt el Freddie Mercury, a Queen énekese. Eredeti nevén: Faroukh Bulsara Mercury a Queennel 1971-től dolgozott együtt. Első albumuk 1973-ban jelent meg. Hírnevüket az 1975-ben kiadott „A Night at the Opera” című nagylemezzel és az azon szereplő „Bohemian Rapsody” című dallal alapozták meg. Freddie élete végéig dolgozott, míg nem végül az AIDS legyőzte.

Fotó: Peter Clay/face to face/Northfoto
Csűrös Karola 4 éve távozott
A sokak által csak a Szomszédok Etusaként ismert színésznő, érdemes művész 85 éves korában, 2021. november 24-én hunyt el. 1959-től a győri Kisfaludy Színház, 1962-től a Madách Színház tagja volt, 1963-tól állandó vendége volt a Bartók Gyermekszínháznak, de rengeteg filmben, sorozatban is szerepelt.
Az Ablak-Zsiráf megalkotója ezen a napon született
Mérei Ferenc pszichológus, pedagógus 116 évvel ezelőtt, 1909-ben látta meg a napvilágot. Később laboratóriuma a magyar pszichológusképzés központjává vált. Binét Ágnes társszerzővel megalkották a nagy sikerű Gyermeklélektan (1970) és az Ablak-Zsiráf című könyveket. A csoportok belső viszonyait, az egyének csoportban elfoglalt helyét, az egyén szerepeit kutatták szociometriai vizsgálatai. Oktatáspolitikai nézeteit az 1948-ban megírt, de csak 1985-ben megjelent Demokrácia az iskolában című tanulmányában fejtette ki. A gyermekközpontú, cselekvésre, önálló véleményalkotásra nevelő iskola volt az eszményképe.
Három helyen tart ma véradást a Vöröskereszt Budapesten
- 07.00–19.00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
- 12.00–19.00 óra között a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
- 12.00–18.00 óra között az Újpesti Ifjúsági Házban (1042 Budapest, István út 17–19.)
Folytatódik a télies időjárás
A koponyeg.hu szerint hétfőn erősen felhős, párás, majd borult lesz az ég, de egyelőre csak kisebb csapadék fordulhat elő. A déli szél sokfelé lesz élénk. Reggel –2, délután +4 fok körül várható a hőmérséklet.
Itt várhatók mától forgalmi változások
- A BKK tájékoztatása szerint sötétek lesznek a jelzőlámpák a Hősök terénél 08.00–14.00 óra között.
- Jelzőlámpahibára kell számítani a Fehérvári úton is, 08.30 és 14.00 óra között.
- Lezárás lesz a XXII. kerületben a Panoráma utcában november 24., hétfő 08.00 és november 26., szerda 23.00 óra között.
- Sávlezárás és sávelhúzás lesz a XX. kerületben a Baross utcában november 24., hétfő 07.00 és december 01., hétfő 14.00 óra között.
Ma zárul a spanyol filmhét
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban ma láthatják utoljára a nézők azokat a filmeket, melyekből az elmúlt pár napban összesen 13-at mutattak, mutatnak be. Az elmúlt egy évből műsorra tűznek politikai thrillert, drámát, vígjátékot, zenés filmet és műfaji kísérleteket egyaránt. A vetítéseket változatos program kíséri. A filmeket eredeti nyelven, magyar (több esetben spanyol) felirattal láthatják a nézők.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre