
Minden reggel így indítja a napját: „szeretlek” – sztrókos Hanna álma, hogy járhasson
A tízéves Hanna születése óta kerekesszékben él. Ennek oka egy súlyos sztrók és agyi bénulás. Most sütivásárral is támogatható a kislány álma, hogy egyszer lábra álhasson!
Hannának születésekor három vérrög keletkezett az agyában, és egy műthetetlen, egész életére ható sztrók határozta meg a sorsát. Az orvosok akkor nem adtak reményt, mégis a ma már tízéves kislány minden reggel ugyanazzal a szóval kezdi a napot: „szeretlek.”

„A nővérek azt mondták hagyjam ott, én sosem engedtem el őt” – így küzdenek Hannáért
Hanna születésekor súlyos agyvérzést kapott, ami gyermekkori bénulást és epilepsziát okozott. Amikor lélegeztetőgépre került, az orvosok majdnem feladták, de szerencsére sikerült megmenteni az életét. Azonban súlyos multiplex sztrókot kapott a kis Hanna, így nehezen jár és kommunikál, mégis elképesztő szeretettel fordul mindenkihez.
Hannától az emberek sokszor elfordulnak, nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy sérült. Mégis, ő mindig mindenkivel szemben pozitív. Ha odamegyünk hozzá, megsimogat és minden reggel az az első szava, hogy »szeretlek«
– meséli lapunknak a 10 éves Hanna anyukája, Czékmány Zsoltné Barczai Zsuzsanna.
Hanna születése után hamar kiderült, hogy mozgásfejlődése eltér a kortársaitól, de a kislány és családja soha nem adta fel a reményt. Az elmúlt években számtalan fejlesztésen, gyógytornán és terápián vett részt, mindezeknek hála már hatalmas utat tett meg, de sajnos még a járást nem sikerült elsajátítania.
A születésénél én eldöntöttem ő az én gyerekem. Pont. Vele fogok maradni ameddig élek. Ezért is mindent megteszek érte, hogy egyszer láthassam őt lábra állni és járni. Hanna egy igazi kis harcos, minden nap mosolyogva indul el a tornára, még akkor is, ha tudja, hogy az nagyon fárasztó lesz
– folytatja Zsuzsanna.
A család most egy különleges eszköz, a Trexo Robotics járássegítő megvásárlására gyűjt, amely segíthetné Hannát abban, hogy a fejlesztések során még több önálló mozgást gyakorolhasson. Ez az innovatív robotikai eszköz világszerte sok gyermek életét változtatta már meg, hiszen képes segíteni a mozgásminták újratanulását, az izmok erősítését és az önálló járás előkészítését.
Ez a robot nem csupán egy gép, remény is. Esély arra, hogy Hanna egyszer saját lábán járhasson iskolába, vagy elmehessen a barátaival sétálni. Tudom, hogy neki is ez az álma, hogy könnyebben kapcsolódhasson az emberekhez
– mondja Zsuzsanna.
A család kiszámolta, hogy ha 1870 ember mindössze 1000 forinttal segítene, az egy teljes évnyi fejlesztés költségét fedezné.
Most, amikor igazán nehéz időszakot élünk, minden apró segítség felbecsülhetetlen. Mi magunk is igyekszünk mindent megtenni, de ekkora összeget egyedül nem tudunk előteremteni. A legkisebb adomány is hatalmas lépés Hannának
– teszi hozzá.
Két év kihagyás után a család ismét megszervezi a jótékonysági vásárt és sütivásárt, amelynek teljes bevétele Hanna fejlesztését támogatja. A rendezvény nemcsak az adománygyűjtésről szól majd, hanem a közösség erejéről is.
A korábbi években is rengeteg szeretetet kaptunk. Aki sütit hozott, vásárolt, segített szervezni – mind hozzátette a maga részét Hanna útjához. Most ismét számítunk mindenkire, aki szeretne tenni valami jót. Mert minden egyes forint, minden falat süti közelebb visz egy álomhoz
– mondja meghatottan.
Az adománygyűjtés részleteit és a vásár pontos időpontját itt találhatod meg!
Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón:
Top hírek


"Van unokám, van fiam, akiket nem szeretném, hogy a háborúba vigyenek" – ezért töltötték ki már több százezren a nemzeti petíciót

Kastélyok, katedrálisok és pálinkatanyák – A hazai szeszipar építészeti ékszerei
Térképre tettük a legimpozánsabb gyárakat és pincészeteket!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre