
Fellendült az autóvásárlási kedv Magyarországon
Beszédes: 7,7 százalékkal több autót helyeztek forgalomba!
A fiatal édesanya folyamatosan visszament az orvoshoz, miután nem enyhültek a panaszai, ám az aggodalmait mindig félreseperték. Most halálos betegséggel küzd, és valószínűleg nem fogja látni, ahogy felnő a hároméves kislánya.
A ma már 27 éves Beth Stichbury a kenti Tonbridge-ből ezelőtt tíz évvel kezdett gyomorproblémákkal küzdeni, majd 20 évesen fordult a háziorvosához, amikor már székrekedéstől és alkalmanként vérzéstől is szenvedett. Az egygyermekes édesanya elmondása szerint az ezt követő hat évben nyolcszor járt az orvosánál, de újra és újra azt a választ kapta, hogy nincs miért aggódnia, esetleg, hogy csak irritábilisbél-szindrómáról (IBS) van szó.
A nőt végül csak 2024 augusztusában utalták be kolonoszkópiára, azaz vastagbéltükrözésre, ahol daganatot fedeztek fel, majd idén szeptemberben Beth egy telefonhívást kapott, amelyben azt közölték vele, hogy 4. stádiumú vastagbélrákja van. Az orvosok nem titkolták, nagy az esélye annak, hogy hamarosan belehal a betegségbe, így a kislánya, a hároméves Willow valószínűleg az édesanyja nélkül fog felnőni.
A vastagbélrák – egyfajta bélrák –, a vastagbélben vagy a végbélben kezdődik egy polippal, amelyet a szövet rendellenes növekedéseként definiálnak.
Beth jelenleg kemoterápiás kezelést kap, amely nemrégiben vette kezdetét, és mint mondta, addig folytatja, amíg már nem lesz hatása. A rák ugyanis átterjedt a májára és a tüdejére is, intenzív fájdalmat és fáradtságot okoz, ezért sztómát ültettek be neki. Az édesanya abban reménykedik, részt vehet majd klinikai vizsgálatokon a jövőben, amennyiben ezek elérhetővé válnak, de tart tőle, hogy a betegsége előbb fogja megölni. A bakancslistája két legfontosabb tétele most az, hogy elvihesse a kislányát Disneylandbe, az augusztusban megtartott esküvőjét követően pedig nászútra mehessenek a férjével.
Egész nap extrém fájdalmaim vannak. Hihetetlenül gyenge vagyok, és többé már nem tudom azt csinálni amit régen, vagy amire egy normális 27 évesnek képesnek kellene lennie. Már el is felejtettem, milyen érzés úgy felállni, hogy nem fáj semmi
– nyilatkozta a nő, akit frusztrál, amiért a tüneteit ilyen sokáig félrediagnosztizálták és figyelmen kívül hagyták, ezért jogi lépéseket tervez.
Körülbelül nyolcszor jártam a háziorvosnál, mire történt végre valami. Valahányszor elmentem, azt mondták, hogy más a baj. Mindig hittem a háziorvosomnak. Az orvosok csak azt mondogatták, hogy igyak több vizet, és figyeljek az étrendemre. Nagyon csalódott voltam, amikor végül kiderült, mi a baj, mert tudtam, és mindenki, aki ismer, tudta, hogy évek óta jelen vannak a tüneteim
– mondta el Beth.
Ha előbb elvégezték volna a vizsgálatokat, akkor sokkal korábban kiderül, hogy ezzel a betegséggel küzdök
– tette hozzá, kiemelve, szerinte a fiatal kora és az egyébként jó fizikai erőnléte miatt nem vették komolyan a panaszait.
A diagnózis felállítása után Beth plakátokat készített a tünetekről, amelyeket nyilvános helyeken ragasztott ki, valamint az utcán is osztogatott, ezzel ösztönözve más fiatalokat a rendszeres szűrővizsgálatokra.
Remélem, hogy egyre több fiatal felismeri a tüneteket. Most azt kívánom, bár határozottabban kiálltam volna magamért. A dolgok talán egészen másképp alakultak volna, ha saját magam nézek utána a tüneteimnek
– jelentette ki a fiatal édesanya, a The Sun beszámolója szerint.
Beszédes: 7,7 százalékkal több autót helyeztek forgalomba!
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója posztolt.
Lenyűgöző, mire bukkantak rá.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.