Nagy bejelentést tett a NASA: a Föld tengelye elmozdult, és megváltozott a napok hossza

Ez az építmény felelős a Föld forgásának megváltozásáért.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.10.02. 21:00
bolygó gát föld forgás NASA

Hihetetlen belegondolni abba, hogy egy ember által alkotott tárgy képes lehet hatást gyakorolni a bolygó tengelyére és arra, milyen gyorsan forog a Föld. A Kínában található Három-szurdok-vízerőmű azonban pontosan ilyen hatással van a bolygónkra a NASA kutatása szerint.

A NASA szerint megváltozott, hogyan forog a Föld
A NASA szerint megváltozott, hogyan forog a Föld / Fotó: Shutterstock

A NASA szerint a gát elmozdította a Föld tengelyét nagyjából egy hüvelykkel, vagyis 2,52 centiméteres változás következett be az építmény hatására. A kolosszális méretű gátat 1994-ben kezdték el építeni, de csak 2006-ban fejeződtek be a munkálatok. A Jangce folyó víztározójának gátja 37,85 billió liter vizet tart meg. A gát a vízből elektromosságot termel, egy nap annyi áram termelődik, amely elegendő 5,4 millió ember számára egy hónapon keresztül.

A NASA szerint megváltozott, hogyan forog a Föld

Bár a gát a modern mérnöki munka egyik legnagyobb csodája, az ember alkotta építmény nem várt hatással van a mindennapi életre is. A tudósok eddig elképzelhetetlennek tartották, hogy a bolygó mozgását bármi megváltoztassa. Kutatások viszont bebizonyították, a gát által visszatartott vízmennyiség plusz súlyt jelent a földkérgen a tengerszint felett, amely hatással van a tömeg újraelosztására a bolygón belül, így befolyásolja a tehetetlenségi nyomatékot.

Ez azt jelenti, hogy a Föld forgástengelye nagyjából két centimétert elmozdult. Ez ugyan jelentéktelennek tűnhet a Föld hatalmas méretéhez képest, bolygófizikai szempontból igenis jelentős. Ahogy ugyanis egyre több tömeg távolodik a tengelyétől, a Föld forgása kissé lelassul.

A NASA kutatóit lesokkolta, hogy egy ember alkotta építmény kihathat a bolygó forgására és a napok hosszára. Bár azt eddig is tudtuk, hogy néhány természeti katasztrófa megváltoztathatja a Föld működését, mint például a 2004-es indiai-óceáni szökőár, amely megváltoztatta a Föld tengelyét, és a tektonikus eltolódások miatt néhány mikroszekundummal lerövidítette a napokat. A mostani kutatás megmutatta, hogy mesterséges elemek is képesek befolyásolni az egész bolygó életét - írja a DailyStar.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.