Álhírbotrány a baloldalon: Juhász Péter "Zsolt bácsizása" után vallomást kellett tennie

A Szőlő utca ügyben megrágalmazott kormánypárti politikusok ártatlansága már egyértelmű. Juhász Péter volt politikus tanúként számol be a Szőlő utcai álhírbotrányról, amelyben ő maga alaptalan vádaskodásokkal szervesen részt vett. Mindeközben még egy érdekes név merült fel; ki az a Látó János?



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.10.03. 15:21
Módosítva: 2025.10.03. 15:22
Juhász Péter szőlő utca álhírbotrány

Bár nem derült fény arra, kicsoda valójában a bukott politikus, Juhász Péter által megnevezett "Zsolt bácsi", kiderült azonban, hogy a kitalált karakter Juhász mellett az internetes prédikátor, Látó János találmánya. Csütörtökön, október 2-án ügyészségi nyomozók jelentek meg Juhász lakásán, a Szőlő utcai álhírbotrány kapcsán tanúként hallgatták ki. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője érdekes információkat osztott meg a Szőlő utcai ügyről tények és bizonyítékok nélkül prédikáló Juhászról, illetve a Zsolt bácsi karakterét vele együtt építő Látó Jánosról. Ki is ő valójában?

Juhász Péter tanúként számol be a Szőlő utcai botrányról, de ki az a Látó János?
Juhász Péter ezúttal olyat mondott, amiért felelősséget kell vállalnia. Fotó: Magyar Nemzet

Juhász Péter "Zsolt bácsi" karakterének másik ötletgazdája – Kicsoda Látó János?

Az álhírek ellenére nyilvánvalóvá vált, hogy a Szőlő utcai ügynek nincsen politikusi érintettje. A baloldal bizonyíték nélküli mutogatásai ellenére minden általuk megnevezett kormánypárti politikus vétlen. A felelősségre vonás eddig sem maradt el; kirúgták Káncz Csaba újságírót, aki a rágalmazások egyik fő szónoka volt. Csütörtökön pedig házkutatást végeztek a bukott politikus, Juhász Péter lakásán. Azóta egy új résztvevő is felütötte a fejét az álhírgyártásban.

Kocsis Máté Facebook bejegyzésében azonosította azt a Lajosként megnevezett férfit, akivel Juhász közösen találta ki "Zsolt bácsi" karakterét. Ez a Lajos egy bizonyos Látó János, aki nevéhez hűen megkérdőjelezhető látnoki képességekkel bír. A férfi szerint a legnagyobb Antikrisztus a római pápa, a Hit gyülekezetéből való kilépése után saját szektájában lett prédikátor. Tizenhárom évig démoni hatás alatt állt, néha kínaiul beszél, sátáni seregek támadnak rá, emellett imával esőt idéz elő, de rákot is gyógyít vele

Juhász Péter videójában eltitkolta, kitől szerzett információt, ahogy azt is, hogy a rágalmazás alapját képező hangfelvételen ki beszél. Végül egy interjúban elárulta, hogy a hangfelvételen valóban Látó János beszél, akire egyébként lelkészként és papként hivatkozik.

Látó János, mint kiderült, a Tisza párt agitátora. Közösségi oldalán szinte minden nap megoszt Magyar Péteréknek kedvező, vagy a kormányt gyalázó tartalmakat. Más Facebook-bejegyzéseiben gyakran osztja meg Hadházy Ákos, Jámbor András és Tordai Bence baloldali képviselők tartalmait.

Csütörtökön Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte:

Juhász és Látó János hozta létre közösen „Zsolt bácsi” karakterét, amelyet az álhírbotrányban próbáltak felhasználni a kormány lejáratására. Aztán – a Magyar Nemzet kérdései elől elmenekülő – Juhász a Partizán műsorában el is ismerte, hogy valóban Látó János volt a videójában Lajosként bemutatott férfi.

 









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.