
Halálos gyalogosgázolás Őrhalomnál: munkából ment haza Adorján, tucatnyian gyászolják a családapát
A családapa csak az út túloldalára akart átsétálni.
A betegség ellenére sem adja fel. Hatalmas harcot vív a fiú.
Egy 14 éves brit fiú, Alex Costa-Veiga több mint egy éven át szenvedett reggeli hányingerrel, szédüléssel és egyensúlyzavarral, mielőtt az orvosok végül kimondták a lesújtó diagnózist: rosszindulatú agydaganata, medulloblasztómája van.
Édesanyja, Melanie Costa-Veiga eleinte azt hitte, a tüneteket az okozza, hogy Alex nehezen alkalmazkodik az új iskolához.
Reggelente hányingere volt, néha tényleg hányt is, de utána egész nap tele volt energiával. Azt gondoltam, biztosan csak izgul a suli miatt
– idézte fel. A család több orvost is felkeresett, készült vérkép, ultrahang, sőt gyermekorvosi vizsgálatok is, de semmi sem utalt komoly bajra.
Aztán 2023 karácsonya előtt Alex kettős látásra kezdett panaszkodni. A szemvizsgálat után az optikus sürgősen kórházba irányította a családot, ahol egy CT-felvétel végül felfedte a súlyos igazságot: egy daganat nőtt a kisfiú agyában, ami elzárta a folyadékáramlást, nyomta a látóideget és a kisagyat – ez okozta a hányást, a szédülést és a látászavart.
Amikor megláttam a felvételt, minden értelmet nyert. Először teljesen lebénultam, aztán elöntött a félelem. Egy anya mindent megtenne, hogy megvédje a gyermekét, de ott és akkor teljesen tehetetlen voltam
– mondta Melanie.
Alexet december 24-én sürgősséggel megműtötték: ideiglenes söntöt kapott, hogy csökkentsék az agynyomást, majd három nappal később tízórás műtéttel eltávolították a daganatot. Néhány nappal később kiderült, hogy a rák átterjedt, ám az orvosok bizakodtak, mivel ez a típus jól reagál a kezelésekre.
Az elkövetkező hetekben Alexnek öt agyműtéten kellett átesnie, mire végül egy programozható sönttel sikerült stabilizálni az állapotát. A beavatkozások után poszterior fossa-szindróma alakult ki nála, amely átmenetileg befolyásolta a beszédét és az érzelmi reakcióit.
A harmadik ciklusra annyira legyengült, hogy alig tudta felemelni a fejét. Felfoghatatlan, mennyire kimerítő ez egy gyerek számára
– mondta az édesanya.
Ma Alex kerekesszékkel közlekedik, bal oldala gyengébb, szemén prizmás lencsét visel, és 2026 elején újabb műtét vár rá a látása helyreállítására. A kezelések következtében a növekedési hormonjai is károsodtak, így hormonpótlásra lesz szüksége, írja a People.
Ennek ellenére Melanie szerint a fia hihetetlenül erős:
Alex bátor, vicces és elképesztően kitartó. Igen, más lett – lassabban beszél, kerekesszékben ül –, de továbbra is ugyanaz a fiú. Minden nap hálásak vagyunk, hogy még velünk van. Vannak gyerekek, akik már nincsenek. Mi a kis győzelmeket is megünnepeljük
A családapa csak az út túloldalára akart átsétálni.
A szolnoki rendőrök most a lakosság segítségét kérik.
Ezt üzente a miniszterelnök.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.