
Autósüldözés: újabb szakaszt vesznek el tőlük az Üllői úton
A projekt célja, hogy a Nagyvárad tértől az Ecseri útig egy kilométer hosszú új szakaszon is bringasávot alakítsanak ki, ez azonban újabb fejtörést okozhat az autósoknak, hiszen a fejlesztés ismét sávot vehet el a gépjárműforgalomtól. Az Üllői úton épülő kerékpárút támogatására már aláírták az uniós szerződést.
Az Üllői úti bringasztráda elkészítésére a BKK közlése szerint a VIA FUTURA Kft. nyerte a közbeszerzést, így a tervezési folyamat hamarosan indulhat. A tervező feladata lesz az engedélyezési és kivitelezési dokumentáció elkészítése, az eljárások lefolytatása és a kivitelező kiválasztásának előkészítése. A tervek felborzolták a budapesti autósok kedélyeit.

Az Üllői út Budapest egyik legforgalmasabb sugárútja, amely összeköti a belvárost a külső kerületekkel. Az útszakasz most is állandóan túlterhelt: reggel és délután szinte folyamatosak a dugók. A sofőrök attól tartanak, hogy az új bringasáv miatt tovább szűkül a gépjárműforgalom számára rendelkezésre álló kapacitás, és még hosszabb sorok alakulnak ki a csúcsidőszakban.

A beruházás a főváros egyik legforgalmasabb sugárútján csökkentené az autós kapacitást, ami azért akasztotta ki az autósokat, mert ez az út köti össze a belvárost a repülőtérrel. Szakértők szerint ezzel újabb dugók, torlódások és szmog vár a fővárosra.
Az Üllői út a Nagykörúttól a repülőtér irányába halad, és Budapest egyik legfontosabb közlekedési ütőere. A tervek szerint a Nagyvárad tér és az Ecseri út közötti 1 kilométeres szakaszon alakítanának ki védett kerékpársávokat, amelyek fokozatosan csatlakoznának a már meglévő biciklihálózathoz.
A fővárosvezetés célja, hogy a kerékpáros közlekedés aránya növekedjen, de a kritikusok szerint az Üllői út forgalmi jelentősége miatt ez a fejlesztés súlyos következményekkel járhat az autósok számára.
Így is állandó a torlódás, ha elvesznek még egy sávot, kész közlekedési káosz lesz
– fakadt ki egy autós a hírek hallatán.
A kerékpárút kiviteli tervei legkorábban 2027 első felére készülhetnek el. A városvezetés szerint a fizikai elválasztással kialakított új sáv biztonságosabbá teszi a biciklizést, az autósok azonban úgy érzik, hogy a beruházás egyoldalúan a kerékpárosoknak kedvez, miközben a közlekedési gondokat csak tovább súlyosbítja.
Az Üllői út belső szakaszán naponta több tízezer autó közlekedik, emellett buszok, trolik és villamos is használja. Már most is gyakoriak a torlódások, így egy újabb sávszűkítés beláthatatlan közlekedési káoszt okozhat.
A szakemberek arra figyelmeztetnek: a környező mellékutcák is bedugulnak majd, hiszen az autósok kerülőutakat keresnek. Ez nemcsak a forgalmat bénítja meg, hanem tovább rontja a belvárosi levegő minőségét.
A bringasztráda városi környezetben nem működik. Egy klasszikus sztráda kereszteződésmentes, gyors pálya, de ez az Üllői úton lehetetlen. Nem véletlenül nincsenek autósztrádák sem a belvárosban
– fogalmazott korábban lapunknak Kőrösi Koppány közlekedési szakértő.
Szerinte a kerékpározás feltételeit ott kell javítani, ahol az adottságok megvannak, de egy reptérre vezető főútvonal leszűkítése irracionális döntés.
A Üllői úti projekt is uniós forrásból valósul meg:
- az Üllői úti szakaszra és a Váci útra összesen 1,5 milliárd forint jut,
- a Nagykörúti bringasztráda pedig 4,5 milliárd forintból épülne meg.
A teljes beruházás értéke 6 milliárd forint, amelyet a TOP Plusz program finanszíroz.
Top hírek


Lefotózták a Békemeneten Karácsony Gergelyt

Izzasztóan nehéz kvíz – te tudod, hogy írjuk helyesen az alábbi szavakat?
Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásodat!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre