
50 éve indult el Budapestről a Malév 240-es járata - ez volt a magyar repüléstörténet legsötétebb napja
Kerületi séta és hajógyári kiállítás a mai programajánlóban.
Jelenleg is folyik a vizsgálat a tanárral szemben.
Döbbenetes eset rázta meg a texasi Alvord középiskolát, ahol egy állattudományt oktató tanárnőt azzal vádolnak, hogy egy alig néhány napos kiscicát megetetett az osztályában tartott kígyóval. Az ügyben a PETA állatvédő szervezet is panaszt tett, és büntetőeljárást sürget.
A beszámolók szerint a tanárnő saját macskája négy kölykét vitte be az iskolába, közülük pedig az egyik – állítása szerint beteg – kiscicát a kígyónak adta. Bár mindezt a diákok távollétében tette, később maga mesélte el az esetet az órán. Egyik tanítványa annyira megrendült, hogy hazavitte a másik három kiscicát, ám ők sem maradtak életben.
A PETA közleménye szerint a tanárnő azt is kijelentette: otthon is szokott cicákat kígyókkal megetetni, majd cinikusan hozzátette:
Nem lehet mindet megmenteni.
A szervezet azonnali intézkedést követel, és azt szeretné elérni, hogy a körzetben tiltsák be az élő állatok használatát az oktatásban.
Az iskola igazgatója, Randy Brown elismerte: az eset még a tanítás megkezdése előtt történt, diákok jelenléte nélkül. Elmondása szerint a szülők közül valaki értesítette a rendőrséget és az állatvédelmet, de a hatóságok végül az iskolára bízták az ügy kezelését. A tanárnő bocsánatot kért, és azóta minden kígyót eltávolított az osztályteremből.
A PETA azonban nem elégszik meg ennyivel: álláspontjuk szerint egy pedagógusnak épp az empátiát és az állatok iránti tiszteletet kellene tanítania, nem pedig a kegyetlenséget bemutatnia.
Az, aki képes újszülött kiscicákat elszakítani az anyjuktól és kígyóval megetetni őket, nem való gyerekek vagy állatok közelébe
– jelentette ki Rachelle Owen, a szervezet alelnöke. Az ügy nagy port kavart az elmúlt héten Texasban, és egyre többen követelik, hogy az illetékes hatóságok indítsanak büntetőeljárást a tanárnő ellen, értesült a People.
Kerületi séta és hajógyári kiállítás a mai programajánlóban.
Durván felerősödik a szél, de nem csak emiatt kell aggódni.
Ilyen ma a legnépszerűtlenebb hajléktalanszálló Budapesten.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.