
Rétvári Bence: Ezt fontos tisztázni a Szőlő utcai álhírbotrány ügyében
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEz keltette fel a hatóságok gyanúját Juhász Péter Pállal szemben.
A Szőlő utcai álhírbotrány kapcsán fontos tisztázni, hogy mi keltette fel a hatóságok gyanúját Juhász Péter Pállal szemben – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton a Facebook-bejegyzésében.

Rétvári Bence azt írta: a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) a kifogástalan életvitel ellenőrzés során azt tapasztalta, hogy az igazgatónak és társának az életmódja nem áll arányban a jövedelmi viszonyaikkal. Jóval nagyobb lábon éltek, mint amennyit hivatalosan kerestek. Például egy Lexusuk volt, ami feltűnést keltett.
Hozzátette, az is gyanússá vált, hogy egyes fiatal lány alkalmazottak nem tudták megmondani, mi a munkakörük, mit csinálnak nap mint nap. Emellett viszont Ford Ranger Raptoruk volt. Mint a nyomozás kiderítette, az ő hivatalos munkakörük csak fedőállás volt, valójában futtatták őket.
Az államtitkár kitért arra: a kifogástalan életvitel ellenőrzést az ellenzék folyamatosan támadta. Egyes NGO-k is élesen bírálták, így a TASZ vagy a Demokratikus Jogállamért Egyesület.
Jól látható viszont, hogy a felderítést elősegítette, hogy az NVSZ-nek széles körű ellenőrzési jogosítványai lettek a gyermekvédelem területén – közölte Rétvári Bence.
„Így eredményesebbé vált a nyomozás, és Juhász Péter Pál kezén is kattant a bilincs” – fogalmazott az államtitkár.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre