
Egy 90 éves férfit halottnak nyilvánítottak, majd a hullaházban életjeleket mutatott, családtagjai döbbenetére. A ritka, hátborzongató jelenséget az orvostudomány is csak részben érti, de ez nem az első ilyen eset a történelemben.
Egy férfi, akit halottnak nyilvánítottak, vérfagyasztó meglepetést okozott a halottasház dolgozóinak, miután órákkal később látszólag visszatért az élők közé.
A 90 éves beteget szeptember 1-jén vitték a kórházba kezelésre, viszont a hajnalban szív- és légzésleállást szenvedett. Több látszólag sikertelen újraélesztési kísérlet után az idős férfi továbbra sem reagált, így a sürgősségi osztályon halottnak nyilvánították. Azonban ez nem jelentette történetének végét. Miután a beteget a ravatalozóba szállították, váratlan fordulat következett be, ugyanis a teste életjeleket kezdett mutatni.
A hozzátartozók még aznap reggel 6 óra körül érkeztek meg a brazíliai Palmeira dos Índios településen található halottasházba, hogy végső búcsút vegyenek. Viszont nem sejtették, hogy mi fog rájuk várni. Legnagyobb meglepetésükre az egyik rokon észrevette, hogy az elhunyt családtag valójában még mindig lélegzik. Az ezt követő vizsgálat megerősítette, hogy a halottnak hitt beteg valóban lélegzik, sőt pulzusa is van.
A férfit a hullaházból ismét kórházba szállították, a sürgősségi ellátást biztosító UPA egységbe. Ott azonban továbbra sem tért magához, és szomorú módon a kora reggeli órákban ismét elhunyt.
Ez a ritka eset sokkolta a kórház dolgozóit és a tágabb közösséget is, számos kérdést vetve fel azzal kapcsolatban, hogyan történhetett meg mindez. Az UPA vezetősége egy múlt héten kiadott közleményben hangsúlyozta, hogy semmilyen technikai, orvosi vagy ápolói hibát nem azonosítottak a beteg ellátása során, és minden protokollt betartottak.
Bár kétségkívül szokatlan, mégsem példátlan, hogy páciensek visszatérnek a halálból, még hosszú órákkal azután is, hogy halottnak nyilvánították őket. A úgynevezett Lázár-effektus az, amikor egy szívmegállás miatt halottnak nyilvánított ember hirtelen életjeleket mutat, általában az újraélesztés befejezését követő 10 percen belül. Ez úgy tűnhet, mintha visszatért volna az életbe, valójában azonban nem halt meg. A ritka jelenségre az orvosok sem tudják pontosan, hogy mi a magyarázat.
A történelem során több dokumentált eset is ismert, amikor páciensek visszatértek a halálból. Az egyik legérdekesebb történet Angelo Hays francia férfié, akit 1937-ben nyilvánítottak halottnak, miután motorjával egy téglafalnak ütközött. Néhány nappal a temetése után a testét exhumálták biztosítási okokból, és kiderült, hogy valójában még életben volt – írta a Mirror.
A Pitt–Hopkins szindróma súlyos kihívásokkal jár.
A fogyó Hold eltakarja a Fiastyúkot. Nem érdemes lemaradni!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.