
100. születésnapját ünnepelte: ezt kérte a cuki pilóta nagyi
A kor valóban csak egy szám.
A pár most azon dogozik, hogy segítsenek más gyászoló szülőknek. A baba pillanatok alatt elvesztette az életét.
Emily és George Oliver világa egyik pillanatról a másikra darabokra hullott, amikor a baba váratlanul meghalt mindössze három és fél hónapos korában. A tragédiát a SIDS (hirtelen csecsemőhalál szindróma) okozta. Ez csecsemők megmagyarázhatatlan és váratlan halála, ami leggyakrabban alvás közben következik be.
A londoni pár a tragédia után megalapította The Baby Loss Club nevű kezdeményezését, amely célja, hogy egyablakos ügyintézést biztosítson azoknak a szülőknek, akik elveszítették gyermeküket, akár tájékoztatással, akár érzelmi támogatással a gyász feldolgozásához.
Támogatásukat erősíti fiuk Archie keresztapja, Joshua Patterson , a Made in Chelsea című műsor egykori szereplője és ultraatléta, aki nemrég Guinness-rekordot döntött: maratont futott egy bolíviai vulkán felett, hogy pénzt gyűjtsön a szervezet számára.
Archie nagyon jó méretű volt, amikor megszületett. Természetes úton szültem, minden simán ment, és az első pillanattól kezdve teljesen imádnivaló volt.
- mesélte Emily.
Visszatekintve semmi sem utalt arra, hogy bármi baj lenne. Bár Archie-nak volt egy enyhe köhögése, ami pár hétig nem múlt el, de az orvos szerint teljesen egészséges volt.
Tavaly júniusban a család Norfolkba utazott, hogy részt vegyenek Emily unokahúgának születésnapján. Aznap megálltak George szüleinél is. Emily ott jegyezte meg először, hogy Archie aznap szokatlanul csendes és nyugtalan volt, és nem is volt olyan éhes, mint általában.
Mivel az első hónapokban a babák éjszaka is enni szoktak, Emily egy szobában aludt Archie-val, míg George a másikban.
Emlékszem, hajnali 2 körül hirtelen rémülettel ébredtem fel. Felültem, és azonnal megnéztem Archie-t a kiságyában. Nagyon hideg volt. Megragadtam őt, rohantam George-ért, és csak annyit tudtam kiáltani: ‘Archie meghalt!’
Azonnal hívták a mentőket. Követték a diszpécser utasításait, újraélesztést próbáltak végezni, és bár Archie mellkasa időnként megmozdult, a kórházba érve már csak gépek tartották életben - írja a Mirror. A boncolási eredményekre heteket kellett várni. A szülők a bizonytalanság idején óriási bűntudattal küzdöttek:
Folyton azt kérdezgettük magunktól: volt-e valami, amit észre kellett volna vennünk? Valami rejtett betegség? De semmi nem utalt erre.
Most, hogy valamennyire feldolgozták a veszteséget, céljuk, hogy Archie emléke segítse mások életét. A The Baby Loss Club nemcsak tájékoztatást nyújt a SIDS-ről, hanem lelki támogatást is a gyászoló szülőknek.
Bárkinek, aki babát veszített, azt mondanám: nem vagy egyedül. Támaszkodj minden segítségre, amit csak elérsz. Találd meg a saját terápiád, mindenkinek más segít.
A kor valóban csak egy szám.
Orbán Viktor volt a Harcosok órája vendége.
Vass Flórián ujjak nélkül lett felkapott DJ.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.