
18. születésnapját ünnepelte Viktorka, aki ritka betegsége miatt mindössze 15 kiló és 116 centi
Viktor nemrég egy vesetranszplantáción is átesett.
Már a riasztást is kiadták!
Bár egyre melegebb napok elé nézünk, az esernyőkre azért még szükség lesz. Az előrejelzések szerint hétfőn villámlással és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, így jobb vigyázni!

Hétfőn a napos időszakok mellett a Tiszántúlon, majd az Északi-középhegység területén záporokra, zivatarokra is sor kerülhet. Az északnyugati szél továbbra is erős marad, és 29 fok körüli értékek várhatók. A HungaroMet adatai szerint elsőfokú riasztás van érvényben zivatarok miatt Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Ezeken a területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Kedden a nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, csapadék csak elvétve fordulhat elő. A hőmérséklet 26 és 32 fok között alakul – írja a Köpönyeg.
Szerdán napos, gomolyfelhős időjárásra van kilátás, zápor csak néhol valószínű. Az északnyugati szél több helyen megerősödik, és 30 fok körüli meleg lesz.

Viktor nemrég egy vesetranszplantáción is átesett.

Kórházba küldte az apa a vádlottat.

A nőket segítő szervezetek forrásai kimerülőben vannak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.