
„Nem tudom megszámolni hány magyar bácsival ittam pálinkát” – így hódította meg Magyarország egy japán lány szívét
Orvosnak tanul hazánkban Hori Maho.
Közös tematika mentén rendezik ezen az estén az állatkertek programkínálatát. A városi vadon lesz a középpontban idén az Állatkertek Éjszakája programkínálatában.
Idén is várja az érdeklődőket az Állatkertek Éjszakája, amelynek keretében 2025-ben a résztvevő helyszínek összefogásával, közös tematika mentén alakulnak a programok.

Idén augusztus 29-én rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal a résztvevő helyszínek összefogásával, közös tematika mentén. A 14. alkalommal jelentkező rendezvény ebben az évben a Városi vadon téma köré szerveződik azzal a céllal, hogy megmutassa, hazánkban és a nagyvilágban milyen vadállatok alkalmazkodnak leginkább a városias környezethez, hogy milyen veszélyeket rejthet egy-egy találkozás, hogyan csökkenthetők az ember-állat konfliktusok. A programban részt vesz többek között a Budakeszi Vadaspark, a Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum, a Veresegyházi Medveotthon és a Fővárosi Állat- és Növénykert is.
Slágerek millióit köszönheti a popszakma a csodagyereknek kikiáltott amerikai legendának, akit csak a popzene királyaként szoktak emlegetni. Születésnapot ünnepelne ma Michael Jackson.

Az 1958. augusztus 29-én született legenda leghíresebb albuma a Thriller – minden idők legnagyobb példányszámban elkelt lemeze. Michael Jackson egyike azon kevés előadónak, akit a Rock and Roll Hall of Fame két alkalommal is tagjai közé sorolt, és többször is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, a többi között a „Minden idők legsikeresebb előadója” címmel. Tizenhárom Grammy-díjat kapott, tizenhárom alkalommal volt kislemeze listavezető az Amerikai Egyesült Államokban szólókarrierje alatt – többször, mint bármelyik másik férfi előadónak a Billboard Hot 100 történetében – és több, mint 750 millió eladott lemezével méltán érdemelte ki a World Music Awards legtöbb felvételt eladó szólóelőadó díját. Dollármilliókat gyűjtött és adományozott segélyszervezeteknek. 2009. június 25-én halt meg Los Angelesben.
499 éve annak, hogy 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában a török szultán legyőzte a II. Lajos király vezette magyar hadsereget, a király pedig életét vesztette. A győztes I. Szulejmán már 1521-ben bevette Magyarország legfontosabb végvárát, Nándorfehérvárt, majd a Török Birodalom kiterjesztette hatalmát a Földközi-tenger keleti medencéjére, és ellenőrzése alá vonta a velencei és genovai kereskedelmet. A mohácsi csata után Magyarország állami és politikai egysége megszűnt.
1541. augusztus 29-én történt, hogy a török szultán csellel elfoglalta Budát, amely aztán 145 évig a török uralom központjává vált. Magyarország ekkor szakadt három részre: középső területe az oszmánoké lett, a Dunántúl nyugati fele és a Felvidék a Habsburgoké, míg Erdély és a vele határos területek külön államként Fráter György kezébe kerültek.

Janus Pannonius humanista, latin nyelven alkotó költő 1434. augusztus 29-én született Csezmiczei János néven. A ferrarai és a padovai egyetemen tanult. Hazatérése után ért pályájának csúcsára, az egyéni hangú, sajátosan magyar líra szülőatyja lett. Már a XV. századtól kötetei jelentek meg Magyarországon és külföldön egyaránt.

A Nagy-Budapest 75. emlékév részeként egyedülálló nyári programmal zárul a Vándorkertmozi. Augusztus 29-én a XXII. kerületi DunaFok Közösségi Házban a Macskafogó című klasszikust nézhetik meg az érdeklődők.

A Bartók-negyed egy olyan helyi közösség, ahol a tudás, a segítség és az eszközök rendszeresen kézről kézre és körbejárnak. Idén ennek jegyében szervezik meg a Bartók Feszt’ rendezvényt több helyszínen, a Szent Gellért tértől a BME kertig. Az augusztus 30-án jelentkező fesztivál célja, hogy bemutassa és népszerűsítse a megosztás kultúráját. Az esemény koncertekkel, bolhapiaccal, tervezői vásárral, nyitott műhelyekkel, közös kézműveskedéssel, gyermekprogramokkal és felnőtt workshopokkal várja a látogatókat. A rendezvényen fellép többek között Kovács Kati, a Bohemian Betyars, a Bongor, a Rutkai Bori Banda és sokan mások, de a program keretében számos helyi egyesület és közösségi kezdeményezés is bemutatkozik. Az eseményen való részvétel ingyenes.
A SUHANJ! 2010 óta osztja meg a mozgás örömét fogyatékossággal élő társainkkal. A szervezet 14. alkalommal rendezi meg a SUHANJ! 6 nyárzáró jótékonysági futást augusztus 30-án éjfél és augusztus 31-én reggel 6 óra között a Margitszigeten. A program során a rendelkezésre álló 6 óra alatt kell a lehető legnagyobb távolságot teljesíteni egyéniben vagy 2-10 fős csapatban, utóbbi esetében váltani korlátlan alkalommal, akár körönként is lehet.
A koponyeg.hu szerint pénteken napos, gomolyfelhős időre van kilátás. Nyugaton zápor, zivatar már előfordulhat. A szél megélénkülhet, de akár 37-38 fok is lehet, tikkasztó meleg valószínű. Szombaton elszórtan előforduló záporok, zivatarok mellett 27 fok köré esik vissza a hőmérséklet, de délkeleten még kitart a kánikula. Vasárnap már újra sok napsütés és 30 fok körüli hőmérséklet várható.

Orvosnak tanul hazánkban Hori Maho.

Nem elég ott lenni, mindenkinek ott kell lenni!

Aki még nem tette, menjen el szavazni!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.