
Orbán Viktor szerint digitális földindulás zajlik Magyarországon.
Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy továbbra is óriási az érdeklődés a Digitális Polgári Körök (DPK) iránt. Kevesebb mint két nap alatt már több mint 40 ezren csatlakoztak az online kezdeményezéshez. A kormányfő szerint ez felér egy digitális földindulással.
Tudják, a magyar olyan fajta, aki ritkán kerekedik fel, de akkor nagyon. Ennek általában honfoglalás a vége. Ezúttal digitális honfoglalás
– írta bejegyzésében Orbán Viktor, aki korábban arról beszélt, hogy az online közösségi terek mára veszélyes terep lett a nem libsi, konzervatív értékeket valló emberek számára. A miniszterelnök szerint ezen változtatni kell, aminek egyik első állomása a Digitális Polgári Körök.
A miniszterelnök elmondta:
Van, akinek elege van a harcból, de van véleménye a dolgokról, ők vannak a DPK-ban.
Mint jelezte, amióta a digitális világ meghódította a politikát, a legképtelenebb dolgokat is valószínűnek tekintik az emberek – írja a Ripost.
Orbán Viktor a legutóbbi bejegyzésében azt írta:
Én mindig is hittem benne, hogy a magyar nemzet nem csak a gyűlölet nyelvén képes szólni az online térben. Most közösen megmutatjuk az egész világnak, milyenek is vagyunk valójában: büszkék, békések és erősek.
A leendő apa úgy tesz, mintha mi sem történt volna.
A Budapest felé vezető oldalon történt a baj.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.