
„Nem bántam meg semmit, újracsinálnám ötvenszer is” – végre kitálal a Naplónak a lányát 13 éve rejtegető Klaudia
Kiskorú gyermek veszélyeztetésével gyanúsították meg azt a nőt, aki 13 évig rejtegette kislányát Mezőtúron. Ő nem bánta meg tettét, elmondása szerint többször is ugyanazt tenné. A Tényeknek adott nyilatkozata szerint minden valamire való anya azt tette volna, amit ő. A Napló vasárnapi adásában arról fog beszélni, hogyan éltek ezalatt a 13 év bujkálás alatt.
A most már lassan 14 éves Tonello Chantal Ildikót annak idején az olasz bíróság az olasz származású édesapának ítélte oda. A lány édesanyja, Klaudia nem tett eleget ennek és hazajött Magyarországra az akkor három éves kislányával. Mezőtúron hármasban éltek a lány nagyanyjával, folyamatosan rejtegették az olasz hatóságok elől. Chantal három lakás között ingázott, iskolába nem járt, otthoni oktatásban és egészségügyi ellátásban részesült. Kaludia nem bánta meg, hogy így tett.

Nem bánta meg a tettét
A mulasztás miatt Klaudiát Olaszországban 4 év börtönre ítélték, az elfogadóparancsot ezután adták ki. Többször is kopogtattak a rendőrök a családnál, minden alkalommal a nagymama rejtette el Klaudiát és a kis Chantalt.
Ez a világon a legkegyetlenebb dolog, amikor egy anyát egy ilyen helyzetbe kényszerítenek, hogy adja oda a gyerekét. Minden valamire való anya ezt tette volna, amit én
Klaudia újracsinálná az egészet. Az édesanya most először áll kamerák elé, amióta a kommandósok rájuk törték az ajtót.
A Napló vasárnapi adásában Klaudia először enged betekintést abba az életbe, amelyben 13 éven keresztül éltek Chantallal.
A riport 18:45-től, a Tények után lesz megtekinthető a TV2-n.
Top hírek


Mesés nyeremények: ezek voltak az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei!
Mutatjuk a nyerőszámokat!

"Hadházy benne van a trutymóban nyakig". Ezt posztolta Menczer Tamás
"Bevetted az esti gyógyszert, Áki?"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre