
Shakira az életéért küzd, lebénult és képtelen beszélni, de nem adja fel
A borzalmas betegség miatt lélegeztetőgépre kellett kötni.
A fiú elhanyagoló anyját és testvérét kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt vádolták meg.
Az elhanyagolt fiú Észak-Thaiföldről származik, csak ugatással tud kommunikálni, miután drogfüggő családja elhagyta, és nem járhatott iskolába.

A thaiföldi hatóságok egy razzia során találtak rá a gyermekre egy lepusztult cölöpházban. A hatóságok megállapították, hogy a gyerek a drogtól sújtott anyjával és 23 éves testvérével élt együtt.
A rendőrség akkor ment ki a kunyhóhoz, miután a helyi iskola igazgatója kapcsolatba lépett egy gyermekjogi aktivistával, Paveena Hongsakullal, aki továbbította az ügyet a megfelelő szervekhez - írja a The Sun.
Nem beszélt, csak ugatott. Szívszorító volt látni
- nyilatkozta Paveena Hongsakullal.
A fiú soha nem járt iskolába, azonban anyja elvitte őt, hogy felvegye a kormányzati támogatást, amit a fiú oktatására kellett volna fordítani. Miután megkapta a pénzt, egyszerűen otthon tartotta a kisfiút. A szomszédok elmondták, hogy a 46 éves anya a helyi falu templománál koldult pénzért és ételért. Az ott élő családok állítólag belefáradtak az anya meggondolatlan viselkedésébe, ezért megtiltották a gyermekeiknek, hogy kapcsolatba lépjenek a fiúval.
Így a kisfiúnak csak a család hat kutyája maradt. Mivel nem érte őt semmilyen emberi kapcsolat, elkezdte utánozni a kutyák viselkedését, és még az ugatást is átvette, hogy kommunikálni tudjon. A gyermeket az Uttaradit Gyermekotthonába vitték. Paveena Hongsakullal figyelemmel kíséri a fiú jövőjét, hogy biztosítani tudja a megfelelő ellátást.
A fiúnak esélyt adunk egy jó életre. Követni fogjuk az esetét, hogy minden támogatást megkapjon, amire szüksége van
- nyilatkozta a gyermekjogi aktivista.

A borzalmas betegség miatt lélegeztetőgépre kellett kötni.

Már több mint 10 kilóméteres a torlódás.

A tudósok teljesen ledöbbentek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.