
11 életmódbeli változtatással megelőzhető az Alzheimer-kór - Videó
Dr. Daniel Amen stratégiát osztott meg, amely az Alzheimer főbb kockázati tényezőit célozza meg.
Az Alzheimer-kór kutatásában elért új eredmények, például a nemrégiben jóváhagyott vérvizsgálatok, amelyek a betegség korai felismerését segítik, lehetővé teszik a betegek számára, hogy hamarabb kapjanak diagnózist. Mivel ez a gyakori demenciatípus egyre fiatalabbakat is érint, egyre nagyobb figyelmet kapnak azok a módszerek, amelyek segíthetnek megelőzni vagy lassítani a betegséget.
Dr. Daniel Amen pszichiáter, agyi képalkotással foglalkozó szakember és a kaliforniai Amen Clinics alapítója a Fox News Digitalnak adott interjút az Alzheimer-kór kockázatáról és kezeléséről.
Amen, aki a Preventing Alzheimer’s (Alzheimer megelőzése) című könyv szerzője, megerősítette, hogy az Alzheimer-esetek felét meg lehet előzni, a legfrissebb kutatások szerint.
Ez az agy egészségének megőrzésével és 11 fő kockázati tényező kezelésével érhető el – ezek azok a tényezők, amelyek „ellopják az elmédet” – mondta.
A tényezők könnyebb megjegyzéséhez Amen a BRIGHTMINDS mozaikszót alkotta meg (magyarul "fényes elmék"), és ennek betűiből állította össze a listát:
B – Véráramlás (Blood flow)
A csökkent agyi véráramlás az Alzheimer legfőbb előjele az agyi képalkotások szerint.
Alkohol, marihuána, koffein, nikotin, mozgásszegény életmód és túlsúly mind csökkenthetik a véráramlást – ezek kerülendők.
Amen azt javasolja, hogy „sétálj úgy, mintha elkéstél volna” – ez napi 30 perc sétát jelent, felváltva 3 perc normál és 3 perc gyors tempóval.
R – Nyugdíj és öregedés (Retirement and aging)
A nyugdíj és az öregedés együtt járhat a tanulás és a mentális aktivitás csökkenésével, ami növeli az Alzheimer kockázatát.
Amen azt tanácsolja a nyugdíjasoknak, hogy minden nap tanuljanak valami újat.
I – Gyulladás (Inflammation)
A gyulladás jelentős szerepet játszik mentális zavarok, rák, ízületi gyulladás és szívbetegségek kialakulásában.
A fogselyem használata egyszerű módja a gyulladás csökkentésének – a fogínybetegség ugyanis kaput nyithat az agybetegségeknek.
G – Genetika (Genetics)
- A gének nem halálos ítéletek, hanem ébresztő hívások – mondta Amen.
Fontos ismerni a családban előforduló betegségeket, és ennek megfelelően napi szintű megelőző programot követni. - A családomban előfordul szívbetegség és elhízás. Nekem viszont nincs egyik sem, mert minden nap egy megelőző programot követek.
H – Fejsérülések (Head Trauma)
Az agyrázkódás és más fejsérülések komoly pszichiátriai problémákhoz vezethetnek – ezért kerülendők.
T – Méreganyagok (Toxins)
Az alkohol, marihuána és más drogok ismert káros hatása mellett kevésbé nyilvánvaló méreganyagok is léteznek – például ólom, penész, halból származó higany vagy akár az altatás.
- Támogatni kell a szervezet méregtelenítő rendszerét– mondja. Igyunk több vizet, együnk több rostot, és kerüljük az alkoholt.
A káposztafélék (pl. brokkoli, kelkáposzta) segítenek a méregtelenítésben.
A szaunázás szintén hatékony méregtelenítő módszer lehet – a kutatások szerint azoknál, akik gyakran szaunáznak, ritkább az Alzheimer előfordulása.
M – Mentális egészség (Mental Health)
A stabil mentális állapot kulcsfontosságú az agy egészsége szempontjából.
- Ne higgy el minden hülyeséget, amit a saját fejedben hallasz!– tanácsolja Amen.
I – Immunrendszer és fertőzések (Immunity and Infections)
Az immunrendszer egészsége kulcsfontosságú.
Amen a D-vitamin szint optimalizálását javasolja az agy és az immunrendszer támogatására.
N – Neurohormonok (Neurohormones)
Amen szerint évente érdemes ellenőriztetni a hormonháztartást, mivel az egyensúlyhiány növelheti az Alzheimer kockázatát.
D – Diabézissel összefüggő elhízás (Diabesity)
A „diabesity” (a cukorbetegség és az elhízás együttes jelenléte) komoly veszélyt jelent az egészségre.
- Törődj a testsúlyoddal – hangsúlyozza Amen.
Kutatásai szerint ahogy nő a testsúly, úgy csökken az agy mérete és működése. - Ha túlsúlyos vagy, gyakorlatilag 11-ből 10 Alzheimer-kockázati tényezővel már rendelkezel – figyelmeztet. - Szeresd azokat az ételeket, amelyek viszontszeretnek téged.
S – Alvás (Sleep)
Az alvás létfontosságú a szellemi teljesítményhez, mivel az éjszakai alvás „kimossa” az agyat.
A jobb alvás javítja a memóriát, energiaszintet, véráramlást és döntéshozatalt – ezért prioritást kell élveznie az Alzheimer megelőzésében.
Top hírek


Orbán Viktor: Ez acél volt, Miskolc!

Klaudia egyetlen álma, hogy meggyógyulhasson: nem adja fel a rák elleni küzdelmet
Ismét egészséges szeretne lenni a fiatal nő.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre