
Sikerült megmenteni a kisfiú életét – az anyja bilincsben hagyta volna meghalni
Az anya most legalább 19 évet tölt majd börtönben.
Három férfi az utcán balhézott, több rendőrautóval érkeztek a zsaruk, hogy megfékezzék őket. Újpalotán nem ez volt az első ilyen eset: pár nappal korábban egy nyugdíjast próbáltak meg késsel kirabolni a közelben.
Hatalmas rendőri készültség, majd először egy, majd egy újabb rendőrautó sietett a Páskomliget utcába Újpalotán szerdán (június 25.), dél körül. A Sárfű utca környékén ugyanis először hatalmas ricsaj, majd tombolás támadt a sínek mentén, a környékbeliek azt állították: az utcában késelés történt. Lapunk a közelben élőktől úgy tudja, hogy a fiatal férfiak az utcán estek egymásnak, először vitatkoztak, majd egymásnak estek.
Egyesek azt állították, hogy a vita során kés is előkerült, az egyik férfi pedig futva menekült egy közeli házba.
Csak a rendőrautókra figyeltünk fel, először egy volt, de nemsokára már három állt meg. Állítólag fiatalok balhéztak lent, akiket aztán elvileg elvittek a rendőrök
- mesélte egy környékbeli.
A Metropol az üggyel kapcsolatban felkereste a rendőrséget, akik lapunknak elmondták: késelésig nem fajultak a dolgok, de egy vita valóban csúnya és ijesztő dulakodásba fulladt aznap:
Késelés nem történt. A helyszínen hárman szólalkoztak össze, amely dulakodásba torkollott. A rendőrök mind a három főt előállították, akiket csoportosan elkövetett garázdaság miatt hallgatták ki gyanúsítottként
- mondta el a Metropolnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A helyiek szerint egyáltalán nem számít ritkaságnak, hogy a környékbeliek az utcán balhéznak, sokan azt mondják, hogy egyáltalán nem megy ritkaság számba az ilyesmi a kerületben. Pár nappal korábban például egy nyugdíjasra rontott rá egy késes rabló nem messze attól a helytől, ahova most a rendőrök is kisiettek. A 79 éves asszony éppen a kutyáját sétáltatta a Nyírpalota úton, amikor a 18 éves H. Ádám rárontott és egy késsel a pénzét és az ékszereit követelte. A zsákmányszerzés végül sikertelenséggel zárult, a nyugdíjas ugyanis közölte, hogy semmilyen érték nincs nála, a fiatal késes így csalódottan távozott. Pechszériája ezzel nem ért véget: nem sokkal később ugyanis egyenesen egy rendőr karjaiba gyalogolt:
- A rabló pechére a 79 éves nő pár perc múlva, a lépcsőháznál pont összefutott a szolgálaton kívüli rendőr ismerősével, akinek egyből beszámolt az esetről. Amíg beszéltek, a nő észrevette, hogy támadója épp feléjük gyalogol. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársa azonnal szolgálatba helyezte magát, és az elkövetőt visszatartotta a járőrök kiérkezéséig - közölte az esetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A pancser rabló alaposan ráfázott: rablás kísérlete miatt nem csak, hogy őrizetbe vették, de kezdeményezték előzetes letartóztatását is.
Az anya most legalább 19 évet tölt majd börtönben.
Óbudán tarthatatlanná vált a gaz helyzet.
Egy szabadnapos tűzoltó segített kimenteni a gyerekeket.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.