
Pápaválasztás: felszállt a füst, sikerült új pápát választani?
Mutatjuk a részleteket!
Nem hiszed el, hol akadt egymásba a két férfi. Azt is eláruljuk, mi lett a símaszkos alakkal.
Egy sötét ruházatot viselő, símaszkos rablóról érkezett bejelentés a rendőrségre néhány nappal ezelőtt. Aki nem tapasztalt még ilyet, valószínűleg maga sem tudja, hogy mit tenne hasonló helyzetben.
A történet szerint ugyanis az egyik bátor szomszéd a távolból nézett farkasszemet a helyszínt szélsebesen elhagyó rablóval, akinek nyomába az említett szomszéd azon nyomban eredt.
Rajtakaptam, rákiabáltam, majd kergetni kezdtem a símaszkos alakot
- állította az a férfi, aki ezek után egy kék színű kombival látta elhajtani az illetőt. Az illetéktelenül a kertben tartózkodó símaszkos alak akkor már nem volt annyira bátor, amikor padlógázzal hagyta el a XVII. kerületi Csengetés utcát, a Pásztortűz utcára kanyarodva.
Az biztos, hogy mind a szemfüles szomszéd, mind a pofátlan betörő pórul járhatott volna. Az eset kapcsán megkérdeztük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akiktől megtudtuk, hogy valóban jártak a helyszínen, méghozzá a történtek után nem sokkal:
„Éjjel 1 óra 53 perckor bejelentés érkezett, hogy egy Budapest XVII. kerület, Csengés utcai ingatlan ablakából egy fekete ruhás símaszkot viselő férfit láttak kimászni és elszaladni” – árulta el lapunknak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztály, majd hozzátették:
„A helyszínre kiérkező rendőrök adatot gyűjtöttek és szemtanúkat hallgattak meg, az esettel összefüggésben lopási kár és személyi sérülés nem keletkezett. A BRFK XVII. Kerületi Rendőrkapitányság magánlaksértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást, az ügyben egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként” – tudta meg a Metropol.
Mutatjuk a részleteket!
Itt követheted élőben!
Ördögi tervet eszelt ki a menyasszony a családtagja ellen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre